Két új színkód a Bridgestone abroncsain 2015-ben

Motor

2015. március 19. csütörtök, 11:32

A Bridgestone kettővel növeli a gyorsasági motoros világbajnokság királykategóriája számára elérhető keverékek számát a 2015-ös szezonban, ennek megfelelően két új színkód is megjelenik majd a hétvégéken: az új extra-kemény hátsó abroncson sárga, a tavaly év végén debütált aszimmetrikus első gumin pedig világoskék csík lesz látható.

Annak ellenére, hogy ez lesz a Bridgestone utolsó éve a MotoGP hivatalos gumibeszállítójaként, hiszen jövőre a Michelin veszi át a helyét, a japán gyárban komolyan dolgoznak azon, hogy még 2015-ben is minőségű abroncsokkal lássák el a királykategória szereplőit. Ennek egyik jele, hogy a tavalyi négy mellé idén két új keverék érkezik: egyrészt Argentínában, tehát a szezon harmadik hétvégéjén bemutatkozik az extra-kemény hátsó abroncs, emellett pedig továbbra is bevetik a 2014 végén már látott aszimmetrikus első gumit.

20934_orig_065717c6d63ae40214ba9e0a62809acd
 
Ennek megfelelően két új színjelzést is viszont láthatunk majd a gyorsasági motoros világbajnokság futamain. Az extra-kemény hátsót egy sárga csíkról, az aszimmetrikus elsőt pedig egy világoskék sávról ismerjük meg. A tavaly is használt négy slick jelölése változatlan marad: az extra-lágy keveréket zöld, a lágyat fehér, a keményet piros csík mutatja, míg a közepes keverékű abroncsokon idén sem lesz jelölés. A száraz pályás abroncsok mellett természetesen ismét lesz két különböző vizes gumi is: a bordázott felületű termékek esetén is a fehér sáv jelöli majd a lágyabb opciót.
 
A gumik kiosztására vonatkozó szabályok egyébként változatlanok maradtak 2014 után, vagyis a Bridgestone továbbra is két slick abroncsot – és persze a kétféle esőgumit – bocsátja a csapatok és versenyzőik rendelkezésére az egyes hétvégéken, s az a regula is érvényben maradt, hogy az Open kategória szereplői, valamint a Ducatik, a Suzukik és az Apriliák egy fokozattal lágyabb hátsó keverékhez juthatnak hozzá (az elsők összetétele mindenki számára egyforma lesz).