A Williamst letaglózta a Ferrari és a Sauber

F1

2015. március 19. csütörtök, 14:52

Szerző: Strommer Benjamin

A két istállót pedig közös Ferrari-erőforrás hajtja, Rob Smedley szerint ez annak bizonyítéka, hogy az olaszok motorrészlegén óriási fejlődés történt a tél folyamán.

A Williams a tavalyi szezon második felében általában a Formula-1-es csapatok erősorrendjének második helyén állt, a legnagyobb fenyegetést többnyire a Red Bull jelentette rájuk. Az energiaitalosok látszólag visszaestek 2015 elején, helyettük viszont a grove-i alakulat megkapta nyakába a Ferrarit: Sebastian Vettel a szezonnyitón ki is szorította a dobogós helyről Felipe Massát. A brazil mögött ötödikként Felipe Nasr futott be a Sauber-Ferrarival, amely tavaly egyetlen pontot sem szerzett.

„Ha a két csapatot keressük, akik a legnagyobb előrelépést érték el, akkor a Ferrarit és Saubert nevezhetjük meg” – kezdte Rob Smedley, a Williams teljesítményért felelős igazgatója, aki egy korábbi nyilatkozatában úgy vélekedett, a Mercedes-uralom kedvezhet a Formula-1-nek. „És mi a közös kapocs közöttük? Egészen egyértelmű, hogy a Ferrari erőforrásegysége óriási lépést tett meg előre.”

Smedley úgy gondolja, a Ferrari javulása – az olasz istálló csupán két dobogót szerzett tavaly – kizárólag az új motornak köszönhető. „Igen, 100 %-ban így van. Ki végzett ötödikként? A Sauber. És hol voltak tavaly? Ez az istálló nem költ túl sokat magára a csapatra, most viszont sokat fejlődtek. Ha megnézzük, hol fejezték be az előző szezont, és hol állnak most, óriási lépést láthatunk. Csak nézzenek a köridőkre. Emellett a tavalyi év végén 12-15 km/h-val gyorsabbak voltunk, mint a Ferrari. Most hasonló szinten vannak, talán kicsit még gyorsabbak is” – magyarázta a szakember, aki a tavalyi szezonban épp a Ferraritól érkezett.

A két Ferrari-motoros istálló a konstruktőri bajnokságban megelőzi a Williamst, igaz, a különbség minimális: a Ferrari 15 pontjával áll a második helyen, a Sauber 14, a Williams 12 egységet gyűjtött Ausztráliában.

Tagged: