Sainz: A Red Bull-lal akarunk harcolni

F1

2015. március 21. szombat, 11:55

Szerző: Strommer Benjamin

Az ausztrál F1-es szezonnyitón a Toro Rosso felvette a harcot az anyacsapattal, Carlos Sainz Jr. szerint pedig a remek teljesítmény folytatódhat Malajziában is.

Az újoncok különversenyét Melbourne-ben a sauberes Felipe Nasr nyerte, de a Toro Rosso pilótái is tisztességgel helyt álltak: Carlos Sainz Jr. a futam elején ötödik helyen is állt, egy elrontott kiállás miatt a mezőny végére esett vissza, de két pontot így is sikerült szereznie. Tempó tekintetében a Toro Rosso felvette a versenyt a szenvedő Red Bull-lal, a 20 esztendős spanyol pedig bízik benne, hogy remek formájuk folytatódik a Maláj Nagydíjon is.

„Mindent megtanultam. Sok probléma vetődött elém az első versenyen, 58 kört kellett megtennem egy pillanatnyi pihenés nélkül, ezekkel együtt kilencedikként értünk célba, emiatt pozitívnak kell lenni” – idézi Adam Cooper F1-es újságíró blogja Sainzot. „Egyszerűen várom Malajziát, mert úgy gondolom, hogy folytathatjuk a jó munkát.”

„Nehéz pillanat volt, az egész csapatnak is, nem csak nekem” – utalt a 30 másodperces veszteséggel járó kiállásra. „Jó pozícióban álltunk, a Red Bull-lal harcoltunk, ami a célunk volt. Nagyszerű munkát végeztünk, mindannyian, addig a pontig, amíg a verseny meg nem változott. Onnantól csak haza akartuk hozni problémák nélkül. Sokat szenvedtünk az üzemanyag-fogyasztással és minden mással. Nagy kár volt, mert őszintén szólva nem igazán tudtunk pozícióért harcolni, az egyenesekben igencsak korlátozva voltunk, ahogyan számítottunk rá” – magyarázta a motorerő problémáját Sainz, amelynek hatása a hosszú sepangi egyenesekben is érezhető lesz.

Tagged: