Berki Krisztián kihagyja a vb-t

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián újabb sérülést szenvedett, így az előzetes tervekkel ellentétben nem tud bemutatkozni a stuttgarti világbajnokságon, ahova ennek ellenére elutazik, és a magyar tornász válogatottat fogja a helyszínen segíteni.

„ Nagyon el vagyok keseredve, hiszen csütörtök késő este vált biztossá, hogy nem versenyezhetek a világbajnokságon. Múlt hét csütörtökön megkaptam az utolsó injekciómat, mivel az edzések közben sokszor volt fájdalmam, ezért így tudtam csak készülni. Hétfőn mindkét edzés nagyon jól sikerült, nem volt fájt a vállam, kedden – mivel nagymamám elhunyt és a temetésén voltam – nem edzettem. Szerdán is minden rendben ment, aztán csütörtökön a melegítéskor a vállkörzés során mintha beakadt volna a kezem, hallottam egy roppanást, és hirtelen nagy fájdalmam lett, a kezemet már nem tudtam 45 fok fölé emelni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hétfő délutáni tréning utolsó mozdulatánál olyan érzésem volt, mintha kiment volna a vállam és vissza, de semmi probléma nem volt utána, így nem is foglalkoztam vele.”

Az olimpiai bajnok és mestere, Kovács István csütörtökön rögtön jelezték a problémát a gyógytornásznak és az orvosnak, akik minden további mozgástól látatlanban eltiltották.

„ Azonnal MR-re mentem, és mire odaértem az orvoshoz – aki közben megkapta a leleteket -, már tudtuk a diagnózist, egy kis darab lepattant a vállamból. Tegnap este két opciót ajánlottak, vagy megműtik azonnal, de az sem garancia arra, hogy jövő vasárnap tudok versenyezni, és nagyobb kárt is okozhat, vagy pedig egy nagyobb, tervezett műtét lesz a későbbiekben. Konzultáltam azonnal Kokó bá’-val és a Magyar Torna Szövetség elnökével, Dr. Magyar Zoltánnal, és az a közös döntés született, hogy a testi épségemet, az egészségesemet nem szabad kockáztatni. Így most kiutazom a világbajnokságra, segítem a csapatot a helyszínen, és ha hazajövök, akkor lesz egy nagyobb, tervezett beavatkozásom, és remélem, utána újra csatasorba állhatok.”

Berkinek nyugalmi állapotban nem fáj a válla, de 45 fok fölé nem tudja emelni, így az öltözködés is kisebb nehézséget okoz, ennek ellenére Stuttgartban, a vb helyszínén szeretné segíteni a magyar csapatot.

„ Remélem, a jelenlétemmel tudom támogatni a válogatottat, elnök úrral is ezt beszéltem meg, a vállam ott is pihen, hiszen ha csak simán lóg a kezem, nem érzek fájdalmat. Persze lelkileg rettentően nehéz, bár egy kicsit úgy érzem, hogy még fel sem fogtam a dolgokat, csak sodródom az eseményekkel. Valamiért ott kell lennem Stuttgartban, és próbálok a szokások szerint pozitívan hozzáállni az egészhez, hátha valami derűs dolog ér kint, amiből erőt tudok meríteni.”

Az olimpiai, világ és Európa-bajnok számára az elmúlt időszak nem volt könnyű, hiszen tudta, nem százszázalékos válla.

„Alapban kaotikus és egyáltalán nem szokványos időszak van mögöttem. Nem úgy tudtunk edzeni, ahogyan azt korábban megszoktuk, és ahogy szerettem volna, a vállam ezt sok esetben nem engedte. Emiatt napról-napra készültünk, amit éppen a vállam aznap engedett, de ez van, ebből építkeztünk, és ebből próbáltuk kihozni a maximumot. Minden elemet, amit lehetett, azt meg tudtam csinálni, a legnagyobb gondot a kézállásos mozdulatok kivitelezése jelentette. Most nem tudok mit tenni, várom a következő műtétet, bizakodom és kitartok a végsőkig, persze az egészségemet én sem szeretném kockára tenni.”

 

The post Berki Krisztián kihagyja a vb-t appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS