F1
2015. március 29. vasárnap, 14:33
Sebastian Vettel több szempontból is új fejezetet nyitott a Ferrari történetében, de mások is különleges mérföldkőhöz érkeztek Sepangban – Max Verstappen például egy tekintetben máris beérte apját.
1. Sebastian Vettel több mint egyéves nyeretlenségi sorozatot szakított meg önmaga és a Ferrari számára is. Ő legutóbb a 2013-as szezonzáró Brazil Nagydíjon tudott győzni, a Ferrari várakozása pedig már majdnem két éve tartott, hiszen 2013. május 12-én ünnepelhettek utoljára Fernando Alonso sikere nyomán. Ez volt az olaszok leghosszabb győzelem nélküli periódusa az 1990-es Spanyol és az 1994-es Német Nagydíj közötti ínséges idők óta.
2. A 2008-as Olasz Nagydíj óta először hallhattuk a dobogón egymás után a német és az olasz himnuszt felcsendülni. Már akkor is Vettel tiszteletére szólt, aki a Toro Rossóval vitt véghez csodát. A Ferrarinál a 2006-os Kínai Nagydíj, azaz Michael Schumacher utolsó győzelme óta először élhették át ezt az érzést.
3. Lewis Hamilton 150. F1-es futamát teljesítette, de nem tudott győzelemmel ünnepelni. Szombaton azért legalább megszerezte pályafutása 40. pole-ját.
4. Nico Rosberg 10. leggyorsabb körét jegyezte, az elsőt Malajziában. Ám ezzel is még csak a 6. helyen áll a leggyorsabb körök számát tekintve a jelenlegi mezőnyben.
5. Pastor Maldonado tovább folytatja már-már hihetetlen negatív sorozatát. Van három pálya, amelyeken idén ötödik évébe lépő karrierje során még egyszer sem tudott célba érni: Melbourne, Sepang és Monaco. Ausztráliában két hete folytatni tudta a szériát, és most Malajziában sem látta meg a kockás zászlót. Ez egyben azt is jelenti, hogy sohasem fejezte még be a szezon első két versenyét.
6. A rendszer 2006-os bevezetése óta most fordult elő először, hogy két egymást követő versenyhétvégén mindkét McLaren kiesett az időmérő első szakaszában, a Q1-ben. Roberto Merhi jelenléte mentette meg a csapatot attól, hogy ez két egymást követő utolsó rajtsor legyen.
7. Max Verstappen a 6. helyre kvalifikálta a Toro Rossót, ezzel már pályafutása második F1-es versenyén beállította 107 nagydíjrajttal rendelkező apja legjobb időmérős eredményét. Jos Verstappen csak az 1994-es Belga Nagydíjon rajtolt a 6. pozícióból, ám akkor a dobogó alsó fokáig jutott. Fiának most a 7. hely lett a jutalma, de ezzel is kényelmesen biztosította, hogy ő legyen minden idők legfiatalabb pontszerzője. 17 évesen, 5 hónaposan és 29 naposan Danyiil Kvjat tavalyi rekordját döntötte meg több mint két évvel!
8. A Ferrari Vettel révén két év után először kezdhetett meg futamot az első rajtsorból – 2013-ban Sepangban Felipe Massa állt a második helyen. Az idei futam rajtrácsa azonban a tavalyival is mutatott hasonlóságot, hiszen ugyanúgy Hamilton, Vettel és Rosberg foglalták el az első három helyet. Tavaly itt volt Vettel egyetlen elsősoros indulása, és míg egy évvel korábban 55, addig most 74 ezreddel maradt el a pole-tól.
9. Zsinórban a harmadik malajziai időmérő zajlott esőben – 2013-ban ráadásul hasonló mintázattal, vagyis szárazon kezdődött, és vizes pályán ért véget.
10. A Manor pilótája, Will Stevens két egymást követő sikertelen rajttal rendelkezik, hiszen Melbourne-ben nem kvalifikált, most pedig műszaki hiba miatt nem jutott el a rajtrácsig. Hasonló rossz sorozatot legutóbb a Minardinál versenyző Alex Yoong produkált 2002-ben, amikor Imolában nem tudott kvalifikálni, majd a következő futamon, Barcelonában nem állt fel a rajtrácsra.