A magyar autósport-bajnok gróf Zichy Tivadar életének főbb mozzanatairól 1978-ban Londonban megjelent, „That was no gentleman, that was Zichy” című önéletírásában vallott szókimondó nyíltsággal.
A kötetből egy az életet lazán, könnyedén felfogó playboy képe rajzolódik ki, aki bármelyik nőt könnyedén megkaphatott, aki sosem vágyott családra, s aki nem bánt meg soha semmit. Tivadar a család vérvonalát egészen a honfoglalókig vezeti vissza. A legendárium szerint Árpádot egy Zich nevű mongol is elkísérte, s tőle származik a Gothai Almanachban, a nemesek 1763-1944 között publikált nemzetközi kalauzában külön fejezetet érdemlő Zichy család.
Tivadar édesapja, gróf Zichy Béla Rezső többek között a Magyar Automobil Club egyik alapítója volt. Édesanyja, Mabel Elizabeth Wright Nagy-Britanniából származott, s ragaszkodott ahhoz, hogy gyermekeit hazai földön szülje meg. Tivadar 1908-ban látta meg a napvilágot Sussex járásban, Eastbourne on Sea faluban. Visszaemlékezése szerint édesapja betegsége miatt már hét éves korában ő lett a családban a férfi. Nem csoda, hogy 16 évesen már nagykorúnak számított, s nem sokkal később autóversenyzésre adta a fejét.
„17 évesen keresztülverekedtem magam különböző ralikon, s sikerült a tizenötödik, a tizedik, majd a hatodik helyre befutnom. Azután megérkezett az életembe Ettore Bugatti, és hét éven keresztül nem számított semmi más (kivéve a nők és az ital)” – írta az egykori pilóta. A hét év persze enyhe túlzás, hiszen sikercsillaga csupán két évig ragyogott: 1927-ben érte el első győzelmeit, majd 1929-ben csődbe jutott, s a hitelezők elől Nagy-Britanniába szökött. „1928-ban megvásároltam egy 2,3 literes „Targa Florio-t”, amely nagyjából 200 km/h végsebességre volt képes, s hamar megtanultam annyira tisztelni, hogy rájöjjek, ezt a járgányt csak teljesen józan állapotban szabad vezetni.”
Zichy Tivadar gróf először 1928-ban hívta fel komolyabban magára a figyelmet, amikor a Nyíregyházán székelő Tisztántúli Automobil Club megbízhatósági túraútjának részeként, a rakamazi egyenesben megrendezett 10 kilométeres gyorsasági versenyen 187 km/h átlagsebességgel győzött. Zichy erre a sikerre így emlékezett vissza:
„Az autó úgy ugrált az egyenetlen útfelületen, mint egy jo-jo. Akkor még nem találták fel a biztonsági övet, s nem léteztek bukósisakok sem. Csak úgy lehetett az ülésben maradni, ha belekapaszkodtam a kormánykerékbe, s a bal lábamat a kuplung alá dugtam, s mint egy zsoké a fenekemet szinte végig a levegőben tartottam. Más irányú elfoglaltságaim miatt csak egy nappal korábban érkeztem, s így nem maradt időm az útvonal tanulmányozására. Egyszer csak feltűnt egy bogárhátú híd, s rájöttem, hogy már nincs idő fékezni. A Bugatti elszállt, s kb. 10 méter repülés után az útpadkán landoltam, alig néhány centire egy almafától. Azt hittem, hogy az ütközés elkerülhetetlen, ezért a jobb kezemmel eltakartam az arcomat, míg a bal kezemmel továbbra is a kormányt markoltam. Az autó össze-vissza kacsázott, s éreztem, hogy lassan felborulok. Mai napig nem tudom hogyan kászálódtam ki ebből a zűrből.”
„A nézők egy emberként felkiáltottak, amikor látták, hogy keresztülszelem a levegőt, de mivel amikor landoltam mindent hatalmas porfelhő borított, ezért ők sem tudták, hogyan kerültem el a fát és hogyan sikerült továbbhaladnom. Valami csoda folytán a helyes dolgot cselekedhettem. A Bug kiegyenesítette magát és a következő pillanatban már robogtam is tovább. Emlékszem, hogy a másodperc törtrészéig elcsodálkoztam, hogy még mindig élek. Hirtelen ráébredtem, hogy végig tiszta erőből tapostam a gázpedált, s valószínűleg ez mentett meg. Így nyertem meg a versenyt, hiszen a többiek érthető módon a híd előtt lelassítottak, így nem csoda, hogy a második helyezett átlagsebessége 20 km/h-val elmaradt az enyémtől.”
Zichy éveken át „hétről hétre” versenyautóba ült, „leginkább Közép-Európában és a Balkánon.” De nem volt egyedül. „Eszterházy Antal herceg, a mesésen gazdag dinasztia egyik tagja a nők szemében megtestesítette a mesebeli herceget. Magas és jóvágású volt, akibe rengeteg arisztokratikus gőg szorult, úgyhogy mindenkire, aki nem Eszterházy volt, kíváncsian tekingetett, azon tűnődve, hogy vajon mi végre létezhetnek? … Amikor elkezdtem a 2,3-literes Bugattit vezetni, Antal, csak, hogy engem bosszantson, vásárolt magának egy kétliteres Grand Prix-t. Három másik sofőrrel közösen versenyistállót alapítottunk, s a molsheimi gyárból leszerződtettünk egy mérnököt. Persze mindenkinek saját szerelője és segédei voltak. A csapatot H. gróf, egy rém kedves, elszegényedett osztrák arisztokrata vezette, aki a Bugattit képviselte”. Az intimitásokban sem szűkölködő fejezetből több érdekes részletre is fény derül gróf Salm-Hodgstraeten Hermannról, azaz H. grófról és a magyarországi Bugatti-állományról.
Zichy gróf karrierjének csúcspontja az 1928-as Svábhegyi verseny volt. A részben új útvonalon megrendezett futamon „megdönthetetlen rekordot” ért el. Eredménye 3 perc 9,61 másodperc volt, melynek kapcsán a korabeli lapokban csakis felsőfokú jelzőkkel illették az ifjú sportembert. Ám csakúgy, mint a rakamazi futam esetében, a svábhegyi „szenzációs” teljesítmény sem egészen úgy történt, ahogyan az újságírók tudósítása előadta. 1987-ben a Magyar Hírlapban a szintén nemesi származású Hertelendy László nyilatkozott Raoul Wallenbergről. Az interjúban szó esett a korabeli aranyifjúságról is:
„Nagyon jóban volt Zichy Tivadarral, egy dúsgazdag arisztokrata fiúval, aki szórta a vagyonát, amíg volt. Zichy Tivi hivatásos autóversenyző volt, illuminált állapotban is, mint egy őrült száguldozott a Bugattijával. Néhány autóversenyző barátjukkal az Istenhegyei úton, a Kékgolyó utcától a mai Vörös Csillag szállóig vad iramban hajtottak fel a hegyre, s ebben a versenyben Zichy részegen felállított útvonalrekordját senki nem tudta megdönteni”. Ez az állítás persze ellentmond Zichy Bugattival kapcsolatos kijelentésének, miszerint azt csakis józanon lett volna szabad vezetni, de a gróf jellemét ismerve, könnyen elképzelhető, hogy ezt a fogadalmát sem vette komolyan.
Mint az korábban említettem, 1929-ben Zichy gróf Nagy-Britanniába szökött. Ott pilótaként, filmrendezőként, majd fotósként csinált karriert. Az ötvenes évektől a Baron Studio alkalmazottjaként a gazdagok és híresek portréinak készítéséből élt. Halotti bizonyítványában a foglalkozás mellett a „filmproducer” szerepelt.
A cikk eredetileg az Autósport és Formula Magazinban jelent meg. A 15 éves magazin áprilisi számának ajánlója itt érhető el.
