WTCC
2015. április 15. szerda, 07:46
A papírforma azt mutatja, hogy Marokkóban az első öt helyet ki lehet osztani az öt Citroën között, úgyhogy ezúttal az első tízbe kerülésért is meg kell izzadnunk. Nem szeretem Marrákest, de remélem, végre technikai hiba nélkül nézhetek szembe vele!
Sokszor elmondtam már, hogy kedvelem az utcai versenypályákat, mint ahogyan azt is, hogy ennek ellenére a marrákesi körrel nem vagyok kibékülve. Több oka is van ennek, talán az első ezek közül, hogy soha nem volt még erős pontszerző helyezésem ezen a pályán, amiben az is közrejátszott, hogy mivel az itteni verseny jellemzően a szezon elején kerül megrendezésre, általában sok technikai hibával küszködtünk Marokkóban.
Másrészt érzem magamon azt, hogy valamiért nem vagyok képes felszabadultan élvezni a marrákesi körözést. És ez nem feltétlenül csak a negatív élmények miatt van így, hiszen már a legelső alkalommal, amikor erre a pályára látogattam, hamar rádöbbentem arra, hogy a körülmények nem olyanok, mint az élvonalban, a vonalvezetés pedig mindenféle fantáziát nélkülöz. Ezen a ponton azért muszáj egy kicsit megvédenem a szervezőket, mert piszkosul nehéz lehet évente egyetlen ilyen volumenű versenyt lebonyolítani egy olyan országban, amelyben az autósportnak nincsenek jelentősebb hagyományai. Szóval valahol még meg is értem, ha például egy autómentésnél nem működnek olyan gördülékenyen a dolgok, mint máshol, vagy hogy a pálya vonalvezetése azért ilyen egyszerű, mert a belvárosban nem lehetett máshogyan kialakítani. De ettől még tény marad: a marokkói verseny nem tartozik a kedvenceim közé.
Abból a szempontból ugyanakkor idén biztosan előnyösebb helyzetben vagyok, mint az elmúlt években voltam, hogy a jelenlegi autónk sokkal kevésbé érzékeny a technikai problémákra már a szezon korai szakaszában is. Ugye a tavalyi kocsi alapjai megmaradtak, a téli módosításokat pedig volt lehetőségünk bejáratni a téli teszteken, így bízom benne, hogy ezúttal lesz lehetőségem normális versenyt futni Marokkóban.
A pálya karakterisztikája azonban még úgy sem kedvez nekünk, hogy motorerőben sikerült előrelépnünk a tavalyi látogatásunk óta. A marrákesi kör híres arról, hogy sokszor nagy sebességről hirtelen le kell lassítani alacsonyra, majd onnan kell visszagyorsítani újra magas tempóra, és ezeken a szakaszokon a motorerőnek kiemelt jelentősége van. Hiába fejlődtünk ezen a téren, Argentínában megmutatkozott, hogy a Citroënhez képest még mindig lemaradásban vagyunk, ami ezen a pályán hatványozottan számít. Ugyanakkor a tavalyi marokkói nagydíjjal ellentétben arra számítok, hogy a Chevroleteket már erőből magunk mögött tudjuk tartani, így a francia márka mögött ezúttal is a Honda következik majd a sorrendben.
Hogy ez mire lesz elég? Általánosságban úgy kalkulálok, hogy a Citroën technikai fölénye ellenére az öt autójukból kettő, Mehdi Bennani és Ma Csing-hua mindenképpen verhető – de sajnos nem ezen a pályán. Tekintve, hogy a marrákesi pálya könnyedén megtanulható és nem rejt magában sok kihívást autóversenyzői szemmel (a kerékvetők átugrása, valamint a fékbe és gázba való beleugrás nem az), a motorerőben magasan a mezőny fölé növő Citroëneket a papírforma szerint itt szinte lehetetlen lesz megfogni. Erős pontszerző helyezésben tulajdonképpen csak egy jó második futamos rajthellyel, plusz egy kis szerencsével lehet számolni. Sőt, bár ilyet nem szoktam mondani, és nem is akarok túlságosan pesszimistának tűnni, de ezúttal az időmérős első tízbe kerülés sem lesz sétagalopp. Ha az első öt helyet elviszik a Citroënek, akkor a maradék ötre jut 7–8 hondás, ladás és chevroletes pilóta, akik várhatóan közel lesznek egymáshoz.
Persze nem feltartott kezekkel állok rajthoz Marokkóban, és a papírforma arra való, hogy jól felrúgjuk! Tehát bízom benne, hogy sikerül elérnem két olyan helyezést, amelyek képesek lesznek megváltoztatni a versenyről eddig kialakult képemet!
A marrákesi WTCC hétvége programja:
Péntek:
13:00 – Teszt
Szombat:
9:15 – Első szabadedzés
11:15 – Második szabadedzés
13:30 – Időmérő edzés (Eurosport 2, élő)
Vasárnap:
17:00 – Első futam (Eurosport, élő)
18:00 – Második futam (Eurosport, élő)