Motor
2015. április 17. péntek, 16:02
Argentínában szinte teljesen a feje tetejére állt az erősorrend az első szabadedzésen. Aleix Espargaro zárt az élen a Suzukival, mögötte pedig a gyári Ducati párosa, Andrea Iannone és Andrea Dovizioso végeztek. A Repsol Honda és a gyári Yamaha alakulat versenyzői csak jóval hátrébb foglaltak helyet.
A Moto3-asok első próbálkozása után a királykategória mezőnye foglalta el a pályát Argentínában. A legkisebbek edzésének csúszásából már csak öt perc jutott a MotoGP-nek, így magyar idő szerint 15:00-kor elkezdődhetett az első szabadedzés. Az időjárás nem volt túl kegyes, nagyon erős volt a szél, a Nap fényét pedig szürke felhők szűrték meg. Talán ezt próbálta meg ellensúlyozni Iannone negyedik percben lángra kapó Ducatija. Érdemes volt egyébiránt a hátsó gumikat figyelni, itt ugyanis elérhető volt a Bridgestone extra kemény keveréke, amelyiket az oldalán lévő sárga jelzésről ismerhetünk fel. Tíz perc körözés után Aleix Espargaro vezette a mezőnyt öccse, valamint Marc Marquez előtt.
Marco Melandri nem kezdte könnyen a barátkozást a számára új pályával, hiszen még az edzés első harmadában elesett az első kanyarban. Kicsivel később Marc Marquez elég sok időt töltött a pályán egyhuzamban. Meg is futotta az addigi leggyorsabb kört, de a legérdekesebb talán az volt, ahogyan tette ezt. Stílusát ismét öröm volt nézni. Időközben Iannone is visszatért a pályára. Ekkor elég kevesen köröztek, néhány perc múlva viszont szinte mindenki visszaült a motorjára. Vinalesnek ez elég jól sikerült, ugyanis átvette a vezetést Marqueztől. Érdekesen festett ekkor a tabella, az első ötben Vinales, Marquez, P. Espargaro, A. Espargaro és Rossi voltak. Vinales ráadásul úgy volt első, hogy előre a közepeset, hátra pedig a kemény keveréket rakatta fel.
Az utolsó tíz perc volt az, amikor ismét felpörögtek az események. Ezt A. Espargaro nyitotta fantasztikusan: csapattársa addig legjobbnak minősülő körét több, mint egy másodperccel javította meg. Mögé pedig Dovizioso és Hernandez zárkóztak fel. Ezen kívül azonban még egy sor meglepetés érhetett minket, ha a tabellára néztünk. Teljesen szürreális sorrendet láthattunk. Aleix Espargaro meg tudta őrizni elsőségét, Iannone, Dovizioso, Hernandez és Redding fértek még be a top 5-be. Marquez csak tizedik lett, Rössi tizennegyedik, Lorenzo pedig huszadik. Ezekre az eredményekre aligha fogadtak volna az etap előtt.
Az első szabadedzés végeredménye:
1.
|
Aleix ESPARGARO
|
Team SUZUKI ECSTAR
|
Suzuki
|
1’40.806
|
|
2.
|
Andrea IANNONE
|
Ducati Team
|
Ducati
|
1’41.379
|
0.573 / 0.573
|
3.
|
Andrea DOVIZIOSO
|
Ducati Team
|
Ducati
|
1’41.527
|
0.721 / 0.148
|
4.
|
Yonny HERNANDEZ
|
Pramac Racing
|
Ducati
|
1’41.785
|
0.979 / 0.258
|
5.
|
Scott REDDING
|
EG 0,0 Marc VDS
|
Honda
|
1’41.884
|
1.078 / 0.099
|
6.
|
Nicky HAYDEN
|
Aspar MotoGP Team
|
Honda
|
1’41.932
|
1.126 / 0.048
|
7.
|
Maverick VIÑALES
|
Team SUZUKI ECSTAR
|
Suzuki
|
1’42.174
|
1.368 / 0.242
|
8.
|
Mike DI MEGLIO
|
Avintia Racing
|
Ducati
|
1’42.246
|
1.440 / 0.072
|
9.
|
Jack MILLER
|
CWM LCR Honda
|
Honda
|
1’42.391
|
1.585 / 0.145
|
10.
|
Marc MARQUEZ
|
Repsol Honda Team
|
Honda
|
1’42.605
|
1.799 / 0.214
|
11.
|
Alvaro BAUTISTA
|
Aprilia Racing Team Gresini
|
Aprilia
|
1’42.828
|
2.022 / 0.223
|
12.
|
Hector BARBERA
|
Avintia Racing
|
Ducati
|
1’43.297
|
2.491 / 0.469
|
13.
|
Alex DE ANGELIS
|
Octo IodaRacing Team
|
ART
|
1’43.330
|
2.524 / 0.033
|
14.
|
Valentino ROSSI
|
Movistar Yamaha MotoGP
|
Yamaha
|
1’43.373
|
2.567 / 0.043
|
15.
|
Pol ESPARGARO
|
Monster Yamaha Tech 3
|
Yamaha
|
1’43.390
|
2.584 / 0.017
|
16.
|
Cal CRUTCHLOW
|
CWM LCR Honda
|
Honda
|
1’43.891
|
3.085 / 0.501
|
17.
|
Danilo PETRUCCI
|
Pramac Racing
|
Ducati
|
1’44.300
|
3.494 / 0.409
|
18.
|
Eugene LAVERTY
|
Aspar MotoGP Team
|
Honda
|
1’44.313
|
3.507 / 0.013
|
19.
|
Marco MELANDRI
|
Aprilia Racing Team Gresini
|
Aprilia
|
1’44.572
|
3.766 / 0.259
|
20.
|
Jorge LORENZO
|
Movistar Yamaha MotoGP
|
Yamaha
|
1’44.750
|
3.944 / 0.178
|
21.
|
Karel ABRAHAM
|
AB Motoracing
|
Honda
|
1’45.001
|
4.195 / 0.251
|
22.
|
Bradley SMITH
|
Monster Yamaha Tech 3
|
Yamaha
|
1’45.237
|
4.431 / 0.236
|
23.
|
Hiroshi AOYAMA
|
Repsol Honda Team
|
Honda
|
1’45.688
|
4.882 / 0.451
|
24.
|
Stefan BRADL
|
Athinà Forward Racing
|
Yamaha Forward
|
1’45.747
|
4.941 / 0.059
|
25.
|
Loris BAZ
|
Athinà Forward Racing
|
Yamaha Forward
|
1’46.239
|
5.433 / 0.492
|