A pilóták erősebbnek érzik a Force Indiát

F1

2015. április 17. péntek, 20:59

Továbbra is a középmezőnyben tanyázik a Force India F1-es csapata, de Hülkenberg és Perez is javulást érzékelt az előző futamokhoz képest – a mexikóit Vettellel történt koccanása sem zavarta nagyon.

A Force India sajtóközleménye szerint a csapat pilótái komoly programot futottak le az edzéseken, és a két gyakorlás között előrébb is sikerült lépniük. A pénteki nap végén Nico Hülkenberg és Sergio Perez is egyetért abban, hogy a VJM08-as mintha jobbnak tűnne az évad első három versenyéhez képest.

„Szokásos péntek van mögöttünk” – nyilatkozta Hülkenberg. „Az első edzésen az aerodinamikára feküdtünk rá az autó jobb megértése érdekében, és próbáltunk különböző módokat találni, hogyan optimalizáljuk a teljesítményünket. Az este is jól sikerült, hiszen mindkét keveréket használtuk és rövid, valamint hosszú etapokat is teljesíthettem.”

„A lehető legtöbbet hoztuk ki az edzésekből, így a végén még a bokszban is maradhattunk, amivel óvhattuk a motort is. Tiszta elképzelésünk van arról, hogy hol állunk a többiekhez képest, éjszaka pedig kielemezzük az adatokat, hogy szombaton versenyképesebbek legyünk” – mondta a német pilóta.

Perez mind a két alkalommal hátrébb végzett társánál, de mentségére szóljon, hogy a második edzés végén Sebastian Vettel nekiment hátulról az egyes kanyarban. „A Vettel-incidens ellenére jó nap volt ez számunkra. Próbáltam megelőzni Nasrt, és az első kanyarban eltűnt a távolság a Vettel és az én autóm között. Problémája adódott az autójával, így egy kicsit eltalált hátulról. Az edzés után odajött hozzám, és elmondta, hogy a fékekkel bajlódott. Balszerencsés eset volt, de semmi több.”

„Azt megelőzően remek munkát végeztünk, és úgy érzem, sikerült előrelépnünk. Több különféle beállítást is kipróbáltunk, a két edzés között pedig nagyobb változásokat is végre tudtunk hajtani. Az előző néhány hétvégéhez képest úgy tűnik, versenyképesebbek vagyunk, különösen ami a hosszabb etapokat illeti, de túl korai még jóslatokba bocsátkozni” – tette hozzá a mexikói.

Tagged: