Hamilton nyert, Raikkönen dobogón

F1

2015. április 19. vasárnap, 18:41

Kiváló küzdelmet hozott az F1-es Bahreini Nagydíj, amely Lewis Hamilton idei harmadik győzelmével zárult. Kimi Raikkönen a 2013-as Koreai Nagydíj után állhatott újra dobogóra, Rosberg a 3. lett.

A naplementében kezdődő és villanyfényben záródó Bahreini Nagydíjon szikrázó csaták egész sorát láthatták a nézők. A szikrázót is szó szerint kell érteni, hiszen egészen pazar látványt nyújtott, ahogy egy előzés közben az autók padlólemeze az aszfalthoz érve szikrákat szórt.

Az 57 körös verseny többek számára zaklatottan indult, hiszen Jenson Button a McLaren-Honda műszaki hibájából adódóan fel sem tudott állni a rajtrácsra, míg Carlos Sainz (Toro Rosso) szintén még a rajt előtt összeszedett egy öt másodperces büntetést, miután túl lassan teljesítette a bokszból a rajtrácsra felvezető körét. Felipe Massa is bosszankodhatott, mivel a felvezető kör előtt a rajtrácson ragadt Williamse, így ő csak a bokszutcából eredhetett a mezőny után. Pastor Maldonado (Lotus) rossz helyre állt fel a rajtrácsra, így ő ezért gyűjtött be rögvest egy öt másodperces büntetést. Mindez csupán az előjáték volt, következhetett a rajt és maga a verseny!

A rajt után a pole-ból induló Lewis Hamilton maradt az élen, csapattársa, Nico Rosberg viszont pozíciót veszített Kimi Raikkönennel szemben, így visszaszorult a két ferraris mögé, a 4. helyre. A 4. körben a Mercedes németje egy remek manőverrel köszörülte ki a csorbát, a célegyenes végén bátran bevetődve féktávon Raikkönen mellé, és a sportszerűség határain belül kivezetve a külső ívre a finnek világbajnokát, ezzel visszaszerezve rajtpozícióját, a 3. helyet.

A 9. körben Rosberg ugyanezt a manővert Vettel ellen is bemutatta, ez ellen a négyszeres világbajnoknak sem volt ellenszere, a mercedeses német ihletett formában versenyzett, és most már zavartalanul vehette üldözőbe a versenyt vezető csapattársát.

Az élmezőny tagjai közül Vettel érkezett elsőként a bokszba, hogy megnyissa a tervezett kerékcserék sorát, a német a 14. körben kapott egy újabb szett lágy abroncsot Ferrarijára. Rosberg ezt lereagálva a következő kör végén szintén a bokszba hajtott friss lágy gumikért, de csak Vettel mögé jött vissza. A 16. körben Hamilton is a bokszban járt, ám a jobb első kerekének felrakásával kicsit késlekedett a csapat, így épphogy csak vissza tudott állni a Vettel-Rosberg páros elé. Sűrű jelenet volt, mert Rosberg éppen előzte Vettelt, amikor Hamilton visszajött eléjük a bokszból, de mindhárman elfordultak, Nico pedig immár harmadik remekbeszabott előzését mutatta be az első kanyar féktávján a két Ferrari egyike ellen.

Hamilton kiállása után néhány körön át Raikkönen vezette a versenyt, de a 18. körben ő is jött az első kerékcserére, viszont a többiekkel ellentétben ő a közepes keveréket kapta meg, ezzel más taktikára helyezte őt a Ferrari.

A második kerékcserék sorát is Vettel nyitotta, Hamilton egy, Rosberg két körrel később érkezett a bokszba, mint a ferraris német. Nico megint Seb mögé került a kiállásnál, de még annak a körnek a végén visszaelőzte őt, miután Vettel hibázott az utolsó kanyarban, és a pályáról lecsúszva az első vezetőszárnya is megsérült. A négyszeres világbajnok kénytelen volt még egyszer a bokszba hajtani új első szárnyért, ezzel bukta a dobogó esélyét.

A 40. körben Hamilton a pályán előzi Raikkönent, akinek egyszer még a bokszba is jönnie kell majd az utolsó szett lágy gumiért. Ezt a következő körben meg is teszi, és több mint 20 másodperccel Rosberg mögé tér vissza a pályára, a 3. helyre. Ezt a hátrányt kéne ledolgoznia 16 kör alatt. Sikerült neki! Előbb 4 körrel a leintés előtt utolérte a Mercedest, majd az 56. körben Rosberg hibáját kihasználva (azt az első kanyart rontotta el, ahol előtte három szépet is előzött…) átvette a 2. helyet, amit innentől ki sem engedett a kezéből.

A 2015-ös Bahreini Nagydíjat tehát Hamilton magabiztosan nyerte, ezzel a világbajnoki pontversenyben is tovább növelve előnyét, míg a dobogó alsóbb fokain Raikkönen és Rosberg ünnepelhetett mellette. A Ferrari finnje a 2013-as Koreai Nagydíj után, jó másfél évet követően állhatott újra pódiumra. A 4. helyen a végén Vettel ellen kiválóan védekező Valtteri Bottas futott célba a Williamsszel, míg a pontszerzők névsorát Daniel Ricciardo (Red Bull), Romain Grosjean (Lotus), Sergio Perez (Force India), Danyiil Kvjat (Red Bull) és Felipe Massa (Williams) tette teljessé. 

Fernando Alonso biztató versenyt futott a McLarennel és Button melbourne-i teljesítményét megismételve a 11. helyen futott célba, éppen hogy lemaradva a pontszerzésről. A kétszeres világbajnok spanyol mindenestre erőből legyőzte Szahírban a két Saubert, az egyik Force Indiát és Lotust, valamint a két Manort, akik mindkét autót sikeresen célba hozták.

A Bahreini Nagydíj végeredménye:





















1 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes  
2 Kimi Raikkonen Scuderia Ferrari Ferrari 3.380
3 Nico Rosberg Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes 6.033
4 Valtteri Bottas Williams Martini Racing Williams/Mercedes 42.957
5 Sebastian Vettel Scuderia Ferrari Ferrari 43.989
6 Daniel Ricciardo Infiniti Red Bull Racing Red Bull/Renault 1:01.751
7 Romain Grosjean Lotus F1 Team Lotus/Mercedes 1:24.763
8 Sergio Perez Sahara Force India F1 Team Force India/Mercedes 1 kör
9 Daniil Kvyat Infiniti Red Bull Racing Red Bull/Renault 1 kör
10 Felipe Massa Williams Martini Racing Williams/Mercedes 1 kör
11 Fernando Alonso McLaren Honda McLaren/Honda 1 kör
12 Felipe Nasr Sauber F1 Team Sauber/Ferrari 1 kör
13 Nico Hulkenberg Sahara Force India F1 Team Force India/Mercedes 1 kör
14 Marcus Ericsson Sauber F1 Team Sauber/Ferrari 1 kör
15 Pastor Maldonado Lotus F1 Team Lotus/Mercedes 1 kör
16 Will Stevens Manor Marussia F1 Team Marussia/Ferrari 2 kör
17 Roberto Merhi Manor Marussia F1 Team Marussia/Ferrari 3 kör
Max Verstappen Scuderia Toro Rosso Toro Rosso/Renault Kiesett
Carlos Sainz Scuderia Toro Rosso Toro Rosso/Renault Kiesett
Jenson Button McLaren Honda McLaren/Honda Nem indult
Tagged: