Hihetetlen balszerencse sújtja Kvjatot

F1

2015. április 21. kedd, 08:08

A Red Bull anyacsapatához frissen átszerződött Danyiil Kvjat eddig nem tudott kiemelkedőt alkotni idén, de Christian Horner tudja, hogy eddig minden rossz megtörtént pilótájával, ami csak történhetett.

A 20 éves orosz egyelőre nem azt kapja, amit várt, hiszen a korábbi bajnok és még tavaly is futamgyőzelmeket szerző Red Bull hirtelen a középmezőnyben találta magát, és egyelőre a jobb napjaikon is csak a negyedik legerősebb istállónak nevezhetik magukat a Mercedes, a Ferrari és a Williams mögött.

kvyat

Kvjat neve mellett ráadásul eddig csak négy pont áll, ugyanis két kilencedik helyet szerzett, azaz továbbra sem tudta megjavítani a tavaly a Toro Rossóval elért legjobb eredményét. Eddig ugyanis minden hétvégén történt vele valami váratlan: Melbourne-ben el se tudott rajtolni, Sepangban balesetbe keveredett, Sanghajban motorhiba miatt állt ki, legutóbb Szahírban pedig úgy eltaktikázták az időmérőt, hogy már a Q1-ben kiesett.

A hétvégén nyújtott teljesítményét látva azonban már Horner is elismerően csettintett, hiszen az orosz nyolc helyezést javított a futamon, és a csapatfőnök szerint ennél már csak erősebb forma jön majd Kvjattól, amint elkerülik őt a problémák.

„Úgy gondolom, mindketten mindent kihoztak a versenyükből” – méltatta Kvjat és a 6. pozícióban végző Daniel Ricciardo teljesítményét. „Danyiil felzárkózása a 17. helyről kifejezetten erős volt. Már Malajziában is jó futamot teljesített, ám balszerencséből eddig oroszlánrész jutott ki neki. Ha bármi rossz történt velünk, az általában őt érintette.”

„Egy ilyen verseny jót tesz az önbizalmának. A potenciál ott lakozik benne, szóval már tényleg csak egy tiszta hétvégére van szüksége. Onnantól pedig csak egyre erősebbé és erősebbé válik majd.”

Tagged: