Távozhat csapatától Borkovic

WTCC

2015. április 21. kedd, 13:30

Szerző: Strommer Benjamin

Nem éppen baráti a hangulat a szerb pilóta és a Proteam istálló között, akik a marokkói WTCC-hétvégén keveredtek nézeteltérésbe. A közeljövőben döntenek a folytatásról.

Dusan Borkovic a 2014-es szezont a Campos istálló színeiben, Chevrolet-val teljesítette, számos pontszerző eredménnyel, köztük egy dobogós hellyel Suzukában. Idén a hondás Proteam csapatra váltott, Argentínában azonban nem sikerült a legjobb tíz közé kerülnie, fizikailag kényelmetlenül érezte magát az autóban, amelyet nem sikerült 207 centiméteres magasságára szabni.

A második fordulóban már módosítottak a Honda Civic paraméterein, a szerb mégsem indult el a versenyeken, amit elsősorban édesapja közelmúltban bekövetkezett halálával és az emiatti koncentrációhiánnyal indokolt. A touringcartimes.com értesülése szerint azonban vita történt a versenyző és istállója között, Borkovic a fékekre és lengéscsillapítóra panaszkodott, úgy érezte, az autó „nincs versenykész állapotban”, és a riválisoknál és többi Hondánál is lassabb.

„A nem működő autó ebben az állapotban nem volt elég biztonságos számomra, hogy vezessem, nem akartam problémát okozni saját magamnak és más versenyzőknek” – mondta Borkovic.

Csapata azonban tagadta a feltételezést, hogy a Honda különbözne a márka többi autójától. „Ugyanolyan 2015-ös konfigurációjú, mint a többi Civic. Az alkatrészeknek, mint a fékeknek homologizációra van szükségük az FIA-tól, a 2014-es specifikáció már nem is megengedett. A kocsi átesett az FIA kivizsgálásán, akik megerősítették, hogy minden elem friss” – mondta Valmiro Presenzini csapatfőnök, aki hozzátette: nagyon nem elégedett, hogy Borkovic végül nem vett részt a futamokon.

„Minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy az autóba ülhessen a versenyeken, de Dusan visszautasította. Sokként ért minket, mivel meg voltunk győződve, hogy elég versenyképes lehetett volna a pontszerzéshez, és általánosságban a csatákhoz a pályán. Ez sajnos nem valósult meg. Meg vagyok győződve arról, hogy különböző problémák játszanak közre, de ezekről a dolgokról nem fogok nyilvánosan beszélni.”

Borkovic menedzsmentje röviden hozzátette: döntést kell hozniuk, hogyan folytatódjon a szezon további része. A következő helyszín a Hungaroring, nem elképzelhetetlen, hogy itt már nélkülöznünk kell a szerb óriást.