F1-Archív: Jenson Button a Ferrarinál?

Retro

2015. április 21. kedd, 20:35

Bizonytalan Honda-projekt, távozhat a San Marinói Nagydíj, Rossi Ferrarit vezetett, Montezemolo leköszön, Sebastian Vettel nyer Bahreinben – ezek voltak az elmúlt 15 év F1-es hírei április 21-én.

2013: Sebastian Vettel nyerte meg a Bahreini Nagydíjat, miután a harmadik körben sikerült megelőznie a pole pozíciós Nico Rosberget. A Mercedes párosát az erős gumikopás fektette két vállra, míg Fernando Alonsónak kétszer is a bokszban kellett járnia, kijavítani a DRS meghibásodását. Így a pódiumon ugyanazokat az arcokat láttuk, mint 2012 ben: Vettel mellé Kimi Raikkönen és Romain Grosjean állhatott dobogóra a két Lotusszal, Paul di Resta pedig élete legjobb F1-es eredményét érte el negyedik helyével.

2012: Sebastian Vettel szerezte meg a Bahreini Nagydíj pole pozícióját – a címvédő ebben a szezonban először végzett első helyen időmérő edzésen, mögé Lewis Hamilton, Mark Webber és Jenson Button kvalifikált.

2011: Robert Kubica súlyos ralibalesetét követően 10 napon belül elhagyhatja az olaszországi Santa Corona-kórházat – ezt maga a lengyel versenyző mondta a Renault internetes oldalának. Kubica reméli, hogy hamarosan hazamehet Monte-Carlóba, hogy aztán visszatérjen Olaszországba elkezdeni rehabilitációját.

2010: Luca di Montezemolo bejelentette, hogy leköszön a FIAT elnöki székéből, helyét pedig az Agnelli-család rokona és az eddigi alelnök, John Elkann veszi át. Montezemolo hat éven keresztül töltötte be ezt a tisztséget, és nehéz anyagi helyzetből sikerült ismét sikeressé tennie a céget.

2007: Eddie Jordan szerint Ron Dennisnek abba kellene hagynia Lewis Hamilton pátyolgatását – a brit pilóta az év első három versenyén három dobogóval debütált, ami miatt a McLaren csapatfőnöke próbálta védeni az őt üldöző médiahadtól a paddockban. A volt csapatfőnök szerint „az interjúk, a médiamegjelenések érdeklődést generálnak, ami jó a szponzoroknak is – ez adja a Forma-1 lényegét.”

2006: Átalakításra került sor erre az évre az imolai pályán: a pályalevágásokat megelőzendő kiszélesítették és elnyújtották a Variante Alta-sikánt, ami a pénteki szabadedzéseken nem nyerte el a pilóták tetszését. „Nem túl jó, tavaly sokkal nagyobb móka volt” – nyilatkozta róla Jenson Button.

2005: A Red Bull először vitte el F1-es versenyre high-tech motorhome-ját, az Energy Stationt Imolába. A háromszintes építmény egyből megragadta mindenki szemét a paddockban, a csapat tagjai és Dietrich Mateschitz tulajdonos szerint az építmény jól jellemzi, milyen nagyra törő tervei vannak a sportágban az energiaital-gyártónak.

2004: Valentino Rossi Fioranóban kapott lehetőséget arra, hogy a Ferrari aktuális versenygépével, az F2004-essel körözzön. A népszerű motoros világbajnok ezelőtt nem vezetett még együléses versenyautót, de mindössze 3 másodperccel maradt el a Michael Schumacher által korábban felállított rekordtól.

2003: Bernie Ecclestone úgy nyilatkozott, hogy a vasárnapi San Marinói Nagydíj lehet az utolsó futam Imolában. Bahrein és Kína 2004-es érkezése miatt ugyanis helyet kell csinálni a naptárban, erre pedig a legkézenfekvőbb lépés egy jelenlegi futam törlése lenne – az Osztrák Nagydíj szervezői már korábban bejelentették, hogy beláthatatlan időre a 2003-as volt az utolsó futamuk.

2002: A Sunday Mirror értesülései szerint a Renault-nál versenyző Jenson Buttont szemelte ki a Ferrari Rubens Barrichello helyetteséül a 2003-as szezontól kezdődően. Mindezt annak ellenére, hogy a brit még mindig szerződésben áll a Williamsszel, de a grove-iaknál való ismételt szerepvállalásának Ralf Schumacher és Juan Pablo Montoya miatt kicsi a valószínűsége.

2001: David Coulthard továbbra is bízik abban, hogy saját és autója képességei segítenek neki abban, hogy ebben az évben a bajnoki címért harcolhasson Michael Schumacherrel. A skót a San Marinói Nagydíjon szerzett 2. helyével egálba került a ferrarissal a vb-pontverseny élén. „Az autónk jó, és a motorunk is jó. Tudom, mire vagyok képes, a többi pedig a kezünkben van – miért is aggódnék” – nyilatkozta a mclarenes a német Bild-nek.

2000: A Brit Nagydíj szervezői felszólították a silverstone-i pályára autóval érkezőket, hogy szombaton egyszerűen maradjanak távol az eseményektől, mert heves esőzéseket jósoltak az aszfaltcsík környékére az időmérő napján. Döntésüket azzal indokolták, hogy a betonnal nem borított parkolókat lezárták, a káoszt és a sártengert elkerülendő.

1999: Az F1-be gyári csapattal visszatérni kívánó Honda főnöke, Dr. Harvey Postletwaithe halála bizonytalanná tette a japánok projektjét, mivel ő volt az összekötő kapocs az Egyesült Királyságban székelő Honda Racing Developement és a gyár Japánban található központja között (A Honda félbeszakadt F1-es terveiről korábban egy hosszabb cikkben is megemlékeztünk).