Herczigék a szakaszok felét megnyerve győztek

Rali

2015. április 25. szombat, 20:32

Szerző: Gellérfi Gergő

A Herczig Norbert–Igor Bacigal kettős nyerte a rali ob második versenyét, a Miskolc Ralit, míg a második-harmadik hely sorsa csak az utolsó pillanatban dőlt el minimális különbséggel.

A Miskolc Rali esti programjában harmadszor is teljesítették a négy gyorsasági szakaszból álló kört a versenyzők. Az elsőn, azaz összességében a 9.-en Kazár Miklós és Ferencz Ramón párosa volt a leggyorsabb, de Herczigékhez képest csak három tizedet tudtak faragni a hátrányukon. Ahhoz azonban elég volt ez is, hogy a szakaszt hatodikként záró ifj. Tóthéktól visszaszerezzék az összetett második helyét.

A tizedik szakaszon aztán Herczig minden korábbinál nagyobbra, közel 24 másodpercre növelte az előnyt, miután Spitzmüllert, ifj. Tóthot és Kazárt megelőzve immár ötödik részsikerét aratta a versenyen. Az első hét sorrendje nem változott a Zsujta és Hollóháza közti gyorsaságin, a 8-9. helyen viszont Marozsiék helyet cseréltek Rongitsékkal.

herczig_2015

A tizenegyedik gyorsasági ismét a Herczig-Bacigal páros sikerét hozta, így nagyon váratlan dolognak kellett volna történnie ahhoz, hogy elveszítsék az összetett első helyét. Nem történt, az utolsó szakaszon biztonsági autózással is megőriztek 24 másodpercet az előnyükből, méghozzá nem Kazárékkal, hanem ifj. Tóth Jánosékkal szemben, akik egy másodperces lemaradásukat 1,2-es előnyre váltották az Erdőbénye és Aranyos közt 11,4 kilométeres szakaszon.

A Miskolc Rali tehát Herczig Norbert és Igor Bacigal győzelmével ért véget, akik a szakaszok felét megnyerték, s csupán egyetlen alkalommal, a legelső gyorsaságin nem zártak a legjobb három közt.

A Miskolc Rali végeredménye:











1.

Herczig Norbert – Igor Bacigal

1:03:35.8

 
 

#1 Skoda Fabia S2000

   

2.

ifj. Tóth János – Szőke Tamás

1:03:59.8

+24.0

 

#6 Peugeot 208T16 R5

 

+24.0

3.

Kazár Miklós – Ferencz Ramón

1:04:01.0

+25.2

 

#2 Ford Fiesta R5

 

+1.2

4.

Turán Frigyes – Zsiros Gábor

1:04:16.9

+41.1

 

#8 Ford Fiesta R5

 

+15.9

5.

Balogh János – Holczer Dániel

1:05:26.1

+1:50.3

 

#10 Mitsubishi Lancer Evo IX

 

+1:09.2