F1-Archív: Schumacher és majmok

Niki Lauda már 14 évvel ezelőtt is tudott mondani hajmeresztő dolgokat nyilatkozataiban. Michael Schumacherben azonban emberére, akarom mondani, majmára akadt, ez a majom ugyanis visszaszólt!

Nem ez volt az egyetlen rendkívüli eset e napon, ami az F1-hez kötődött, hiszen 2005-ben például David Coulthard torkon ragadta Felipe Massát – ilyen is volt! Az elmúlt 19 év legérdekesebb F1-es híreit gyűjtöttük össze április 28-ról.

2014: Lewis Hamilton szerint tarthatatlan az az állapot, ami jelenleg az F1-ben uralkodik, hiszen a szurkolók nem azért fizetnek a jegyekért, hogy a gumispórolás céljából a bokszban álldogáló autókat lássanak a szabadedzéseken másfél órán át. A Mercedes britje szerint ezért változtatni kell a szabályokon az egy versenyhétvégén felhasználható gumikra vonatkozóan.

 

2013: Robert Kubica elismeri és megerősíti, hogy a minap valóban a Mercedes F1-es szimulátorában járt tesztelni, ám részleteket nem volt hajlandó elárulni a különös látogatásról. Ez a titokzatosság aztán különféle hajmeresztő pletykák táptalajául szolgált a korábban rali-balesetben megsérült lengyel F1-es visszatérésével kapcsolatban. Ennek alapja persze nem volt.

2011: Jenson Button kijelenti, hogy a McLarennél akarja befejezni F1-es pályafutását. Arról azonban nem mondott semmit, hogy mikor. Egyelőre megszegni még nem szegte meg ígéretét, mivel jelen pillanatban is a McLaren pilótája.

2010: A Williams technikai igazgatója, Sam Michael amellett érvel, hogy minél előbb, lehetőleg már 2011-ben engedélyezzék újra a kinetikus energia-visszanyerő rendszer (KERS) használatát az F1-es autókban, miután beigazolódott, hogy a rendszer költséghatékony.

2009: Sebastian Vettel Kínában aratott győzelmét és bahreini második helyét követően Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy fogalmaz, ez még csak a kezdet, és a közeljövőben tartós sikereket láthatunk majd csapatától. Nem a levegőbe beszélt, hiszen 2010 és 2013 között Vettel és a Red Bull együtt minden világbajnoki címet bezsebeltek.

 

2008: Heikki Kovalainen jól érzi magát hatalmas barcelonai bukását követően, amit azután szenvedett el, hogy a McLaren szerelői nem jól rögzítették bal első kerekét. A becsapódás nagysága folytán a finn a versenyt követő éjszakát a kórházban töltötte, de a vizsgálatok semmilyen rendkívüli sérülést nem mutattak ki, így Kovalainen bátran kijelentette: a soron következő Török Nagydíjon is ott lesz a mezőnyben.

2007: Miközben minden Lewis Hamilton fantasztikus F1-es bemutatkozásától hangos, a McLaren tesztpilótája, Pedro de la Rosa honfitársa, a wokingiakhoz szintén újonnan érkező kétszeres világbajnok Fernando Alonsót dicséri, amiért az „hihetetlenül gyorsan” megtanult mindent a csapatról, és beilleszkedett új környezetébe.

2006: Az FIA ezen a napon közzétette a két évvel későbbi, 2008-as F1-es világbajnokság nevezési listáját, amelyen 12 csapat neve szerepelt, beleértve az újonnan csatlakozni vágyó Prodrive-ot is. Ez összesen 24 autót jelent, ami a szabályok által megfogalmazott maximális létszám. A szövetség elnöke, Max Mosley nyilatkozatában megerősítette, hogy ennél tovább nem emelhetik a résztvevők számát, aminek prózai oka van: 24 autónál több némelyik pálya depójában nem férne el.

2005: David Coulthard (Red Bull) nyíltan beszél arról, hogy a San Marinói Nagydíjat követően mérgében torkon ragadta Felipe Massát (Sauber), amiért a brazil előbb belement hátulról autójába, majd amikor végre sikerült őt megelőznie, még be is mutatott neki, sőt, utólag még ő vádolta meg azzal a skótot, hogy le akarta szorítani a pályáról és meg akarta ölni. A brazil szappanoperába illő jelenetnek az vetett véget, hogy DC meglátta Massa szüleit, akik éppen „a tett” helyszíne felé közeledtek, és nyomban türtőztette magát, mert nem akarta előttük megszégyeníteni a brazilt.

 

2004: Jacques Villeneuve külföldi sajtóértesülések szerint az elsők között szerepel a Williams 2005-ös kívánságlistáján, és jó esély van rá, hogy újra összeálljon az F1-ben az 1997-es világbajnok páros. Erre végül nem került sor, 2005-ben a kanadai a Sauber csapatát erősítette.

2003: A Spanyol Nagydíjra készülődvén a jegyértékesítési mutatókból kitűnik, Fernando Alonso és a Renault javuló formája láttán a spanyolok bolondulni kezdtek az F1-ért, és mindenki ott szeretett volna lenni Barcelonában, hogy élőben lássa versenyezni Fernandót, aki ekkor pedig még nagydíjgyőzelemmel sem büszkélkedhetett.

2002: „Egy nap engem is utolér a balszerencse” – ez Michael Schumacher szájából hangzott el 13 éve ezen a napon. A Ferrari német klasszisa ez alatt azt értette, hogy a nagy számok törvénye alapján őt is sújtani fogják technikai problémák, nem lehet, hogy mindig csapattársa, Rubens Barrichello autójában menjen valami tönkre.

2001: „22 nagyon jófajta majom ülhet jelenleg az F1-es autókban” – ez a mondat is Michael Schumacher száját hagyta el anno. A Ferrari németje Niki Lauda azon kritikájára válaszolt így, miszerint a jelenkor F1-es autóit már olyan könnyű vezetni, hogy ezt a feladatot egy majom is megoldaná. Erre reagált a fenti tréfás megjegyzéssel Schumacher, arra utalva, hogy lehet, hogy majmok ők, de hogy gyorsan vezetik ezeket az autókat, az biztos.

 

2000: Michael Schumacher autózta a leggyorsabb időt a barcelonai kollektív teszt harmadik napján. A német több mint egy másodperccel előzte ferraris csapattársát, Rubens Barrichellót, valamint az ekkor még az Arrows-nál vezető Pedro de la Rosát.

1999: „Tudni fogom, amikor lejárt az időm, és abba kell hagynom. Ez nagyon egyszerű. Érezni fogom a bőrömön, mert túlságosan fáj, ha legyőznek” – eképpen elmélkedett Damon Hill 16 évvel ezelőtt ezen a napon, mielőtt a szezon végén valóban szögre akasztotta bukósisakját, és végleg eltűnt az F1-es közvetítések képernyőjéről. Hogy hová? Ez már egy másik történet. 

1996: Jacques Villeneuve (Williams) pályafutása negyedik F1-es versenyén megszerzi első győzelmét. A Nürburgringen a hazai közönség nagy bánatára szoros küzdelemben előzte meg a célban Michael Schumachert (Ferrari). A dobogó harmadik fokára a Damon Hill (Williams) rohamait derekasan álló David Coulthard (McLaren) állhatott fel.