F1
2015. április 30. csütörtök, 09:43
Szerző: Gellérfi Gergő
A Formula-1 vezetése nem tagadja, hogy tőlük szivárgott ki az áprilistól novemberig tartó, minden korábbinál sűrűbb, 21 futamos versenynaptár-tervezet, melyet tegnap, azaz szerdán közölhettünk.
A szerdai nap legnagyobb sztorija az F1-ben kétségkívül a jövő évi versenynaptár tervezetének kiszivárgása volt, melyről az első pillanatokban nem is lehetett tudni, hogy ez valamiféle találgatás csak, vagy konkrét, hivatalos forrásból származó terv. Mostanra a kérdés eldőlt, hiszen a Bernie Ecclestone-vezette FOM részéről nem cáfolták a tervezet eredetiségét:
„Úgy tűnik, hogy a 2016-os előzetes versenynaptár kiszivárgott. Ezt azonban még nem hagytuk jóvá” – olvasható a Formula One Management által kibocsátott hivatalos közleményben.
A legnagyobb érdeklődéssel fogadott változtatás mind közül talán az, hogy a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat a terv szerint a szokottnál jóval később, április első hétvégéjén rendezik – hosszú évtizedek óta nem volt rá példa, hogy ilyen későn kezdődjön a szezon. A futam első emberét, Andrew Westacottot nem zavarja a dátum, annak pedig kimondottan örül, hogy ilyen korán értesült az időpontról.
A szezonnyitó áprilisra tolása persze azt is jelenti, hogy a jövő évi lehet minden idők legsűrűbb szezonja, hiszen az eddiginél több, 21 versenyt kell bezsúfolni az eddiginél rövidebb időtartamba. Ez azt jelentené, legalábbis a tervezet szerint, hogy nem hogy négy, de még háromhetes szünet is csak egy lenne, méghozzá a Magyarország és Belgium közti nyári szünet, míg az összes többi verseny közt legfeljebb egy üres hétvége lenne.
Emellett, ha megvalósul a terv, nem kevesebb mint hét alkalommal fordul majd elő a szezonban, hogy két egymás utáni hétvégén rendeznek futamot. Ez a költségcsökkentést is szolgálhatja, hiszen a szállítás jelentősen olcsóbb az ilyen hétvégék esetén, amikor az európai bázisok érintése nélkül közvetlenül egyik helyszínről a másikra közlekedhetnek a csapatok.
Továbbá, ahogy tegnap említettük, egy másik motivációja is lehet a kései kezdésnek: az a tény, hogy áprilisi kezdéssel is kialakítható egy 21 futamos versenynaptár, már előrejelzi a további bővítés lehetőségét, hiszen ehhez már csak arra lenne szükség, hogy a most megüresedett márciust ismét kitöltsék egy-két versennyel.