Motor
2015. május 1. péntek, 12:34
A MotoGP idei első európai helyszínén, Jerezben Jorge Lorenzo bizonyult a leggyorsabbnak az első szabadedzésen. A mallorcai elég hamar megfutotta legjobb körét, így szinte végig vezette a gyakorlást.
Délelőtt 9:55-kor a MotoGP számára is elkezdődött a jerezi versenyhétvége az első szabadedzéssel. A körülményekre nem igazán lehetett panasz, szép idő várta a mezőnyt a dél-spanyolországi helyszínen. Az elején nagy figyelmet kapott Marc Marquez, aki ujjműtétje után igen óvatosan húzta fel kesztyűjét. De pályára tudott gurulni, talán ez a legfontosabb. Andrea Iannone hamar megjárta a kavicságyat, de szerencsére nem esett el. Tíz perccel a bokszutca megnyitása után Jorge Lorenzo állt az élen, mögötte P. Espargaro, Rossi, A. Espargaro és Petrucci sorakoztak.
Nem sokkal később Marquez feljött a harmadik helyre. Lorenzo ideje ekkor sokkal jobb volt, mint versenytársaié. A gyakorlás feléhez közeledve Dovizioso zárkózott fel Lorenzo mögé. A top 5 gyorsulni kezdett, de senki sem veszélyeztette még az élen álló yamahás pozícióját. Az utolsó húsz percen belülre érve Crutchlow feljött a harmadik helyre, ezzel pillanatnyilag ő volt a legjobb hondás. Sajnos nem telt el bukás nélkül a szabadedzés. Loris Baz dobta el az Open Yamahát a második kanyarban szűk negyedórával a leintés előtt. A top ötöt ekkor Lorenzo, Dovi, Crutchlow, P. Espargaro és Marquez alkották.
Az utolsó tíz percben elején nem igazán voltak izgalmak, a legvégén viszont többen is gyorsultak. Dovizioso például közeledett Lorenzóhoz, Baz ügyesen tapadt Marquezre, aminek egy pillanatnyi kilencedik pozíció lett az eredménye. Többen feltették az extra-lágy keveréket is, hogy kipróbálják, mire lehet jó ezen a pályán. A. Espargaro így feljött a második helyre, Barbera pedig a nyolcadikra. A leintés után még többen voltak gyorskörön. Végül Lorenzo megtartotta első helyét, A. Espargaro maradt a második, Crutchlow lett a harmadik. A top ötbe rajtuk kívül Dovizioso és P. Espargaro kerültek be. Folytatás 14:05-kor a második szabadedzéssel.
Az első szabadedzés végeredménye:
1.
|
Jorge LORENZO
|
Movistar Yamaha MotoGP
|
Yamaha
|
1’39.174
|
|
2.
|
Aleix ESPARGARO
|
Team SUZUKI ECSTAR
|
Suzuki
|
1’39.223
|
0.049 / 0.049
|
3.
|
Cal CRUTCHLOW
|
CWM LCR Honda
|
Honda
|
1’39.737
|
0.563 / 0.514
|
4.
|
Andrea DOVIZIOSO
|
Ducati Team
|
Ducati
|
1’39.742
|
0.568 / 0.005
|
5.
|
Pol ESPARGARO
|
Monster Yamaha Tech 3
|
Yamaha
|
1’39.871
|
0.697 / 0.129
|
6.
|
Valentino ROSSI
|
Movistar Yamaha MotoGP
|
Yamaha
|
1’39.872
|
0.698 / 0.001
|
7.
|
Maverick VIÑALES
|
Team SUZUKI ECSTAR
|
Suzuki
|
1’39.909
|
0.735 / 0.037
|
8.
|
Marc MARQUEZ
|
Repsol Honda Team
|
Honda
|
1’39.914
|
0.740 / 0.005
|
9.
|
Hector BARBERA
|
Avintia Racing
|
Ducati
|
1’39.937
|
0.763 / 0.023
|
10.
|
Scott REDDING
|
EG 0,0 Marc VDS
|
Honda
|
1’39.967
|
0.793 / 0.030
|
11.
|
Stefan BRADL
|
Athinà Forward Racing
|
Yamaha Forward
|
1’40.037
|
0.863 / 0.070
|
12.
|
Andrea IANNONE
|
Ducati Team
|
Ducati
|
1’40.091
|
0.917 / 0.054
|
13.
|
Loris BAZ
|
Athinà Forward Racing
|
Yamaha Forward
|
1’40.092
|
0.918 / 0.001
|
14.
|
Eugene LAVERTY
|
Aspar MotoGP Team
|
Honda
|
1’40.114
|
0.940 / 0.022
|
15.
|
Danilo PETRUCCI
|
Pramac Racing
|
Ducati
|
1’40.365
|
1.191 / 0.251
|
16.
|
Bradley SMITH
|
Monster Yamaha Tech 3
|
Yamaha
|
1’40.392
|
1.218 / 0.027
|
17.
|
Nicky HAYDEN
|
Aspar MotoGP Team
|
Honda
|
1’40.521
|
1.347 / 0.129
|
18.
|
Yonny HERNANDEZ
|
Pramac Racing
|
Ducati
|
1’40.604
|
1.430 / 0.083
|
19.
|
Karel ABRAHAM
|
AB Motoracing
|
Honda
|
1’41.059
|
1.885 / 0.455
|
20.
|
Hiroshi AOYAMA
|
Repsol Honda Team
|
Honda
|
1’41.064
|
1.890 / 0.005
|
21.
|
Jack MILLER
|
CWM LCR Honda
|
Honda
|
1’41.201
|
2.027 / 0.137
|
22.
|
Alvaro BAUTISTA
|
Aprilia Racing Team Gresini
|
Aprilia
|
1’41.416
|
2.242 / 0.215
|
23.
|
Mike DI MEGLIO
|
Avintia Racing
|
Ducati
|
1’41.433
|
2.259 / 0.017
|
24.
|
Marco MELANDRI
|
Aprilia Racing Team Gresini
|
Aprilia
|
1’41.914
|
2.740 / 0.481
|
25.
|
Alex DE ANGELIS
|
Octo IodaRacing Team
|
ART
|
1’42.333
|
3.159 / 0.419
|