WTCC
2015. május 2. szombat, 12:24
Szerző: Bognár Viktor; Fotó: Perusza Péter
A WTCC-ből az Európa-bajnokság mezőnyébe visszalépő Dusan Borkovic saját képességeitől és ügyvédeitől reméli, hogy még felfelé ívelhet karrierje. A szerb versenyző exkluzívan a Formula.hu-nak nyilatkozott.
Borkovic az ETCC mindkét szabadedzését a 2. helyen zárta Petr Fulin mögött, ami remek eredmény annak fényében, hogy milyen nagy hirtelenséggel váltott kategóriát, és hogy a vizes pálya további nehezítő körülményt jelentett az autóval való ismerkedés során. A sorozat persze már nem új a 207 centis szerb számára, hiszen 2013-ban harmadik helyen zárta a szezont – bár az idei esélyeket illetően még nem akar jóslatokba bocsátkozni.
„Nagyon-nagyon jól érzem magam, a csapat és az autó is remek” – nyilatkozta lapunknak Borkovic, akit a magyar B3 Racing garázsában idén először láthattunk igazán boldognak. „Otthonosan mozgok a SEAT-ban, de persze most vezetem idén első alkalommal, így még idő kell, hogy hozzászokjak. Ráadásul a Hungaroringen még sohasem vezettem esős körülmények között, így ehhez is hozzá kell szoknom. Az időmérőn jó körre lehetek képes, de a versenytáv nagy rejtély – de bízom benne, hogy erős eredményt hozhatunk. A cél pedig, hogy a szezon további részében egyre jobb tempóra legyünk képesek.”
Lehet ugyan, hogy Borkovic új otthonra lelt, ám sorsa továbbra sem tisztázott, hiszen korábbi WTCC-csapata, az idei hétvégétől visszalépő Proteam szerint a szerb megszegte szerződését azáltal, hogy hátat fordított nekik – annak ellenére is, hogy az üléspozíciója miatt ő maga nem érezte biztonságosnak a vezetést. Természetesen mi is megérdeklődtük a szerbtől, hogy mi hozzáfűznivalója van a háttérben zajló jogi zűrökhöz. „Ez az ügyvédek dolga, jelenleg is dolgoznak az ügyön, én nem tudom kommentálni” – hangzott a valószínűsíthető válasz.
„Amikor azt kérdeztük tőle, hogy lát-e még esélyt visszatérni a világbajnoki mezőnybe, illetve számára nagyobb értékkel bír-e, hogy az ETCC-ben a legjobbak között küzd, mint hogy a WTCC-ben a mezőny második feléhez tartozzon, nevetve így válaszolt: „Egyik sem. A legjobb a WTCC élmezőnyében lenne! De már tavaly is bizonyítottam, hogy ott is képes vagyok a dobogós helyekért harcolni. Ha az idei év jól sikerül, akkor pedig bármit tartogathat a jövő.”