F1
2015. május 4. hétfő, 08:29
A Red Bulltól a wokingi F1-es istállóhoz érkező mérnökzseni, Peter Prodromou fogalmazott így, de még mielőtt a McLaren szurkolói megijednének, a görög szakember az előző néhány évben látottakra utalt ezen kijelentésével, nem a jelenre.
2015-ben eddig a McLaren-Honda szereplése osztja meg a legjobban a szurkolókat. A többségnek hatalmas csalódást jelent az MP4-30-as teljesítménye, és az, hogy két olyan világbajnok klasszist, mint Fernando Alonso és Jenson Button csak a középmezőny végén láthatunk küszködni. Az igazán fanatikus rajongóknak azonban ez a vártnál gyengébb kezdés sem tudja hitét szegni, és ők Alonsóékhoz hasonlóan optimistán zengik: nem olyan sokára győztessé forrja ki magát ez a projekt.
Egy dolog biztos: a McLaren idén radikális és kockázatos aerodinamikai megoldásokat alkalmazott F1-es versenygépén, és Peter Prodromou vezetőmérnök az espnf1.com-nak nyilatkozva azt is elárulta, miért. „Az elmúlt néhány szezonban a csapat eléggé elvesztette a fonalat az aerodinamika terén. Nyilvánvaló volt, hogyha kitartunk a korábbi koncepció mellett, akkor túl sok mindent nem fogunk tudni elérni, ezért inkább egy új aerodinamikai szemléletmódot és munkamódszert honosítottunk meg. Ez egy olyan koncepció, amely elsősorban a csapat jövőbeni sikereit igyekszik megalapozni. A jövő évi autónk az idei evolúciója lesz, ezért a legutolsó versenyig folytatnunk kell a fejlesztéseket” – mondta el az autósportos berkekben messze a legismertebb görög.