Hamilton Monacóig végre aláír a Mercedeshez?

F1

2015. május 11. hétfő, 20:38

Szerző: Gellérfi Gergő

Az elmúlt időszak egyik legtöbbet tárgyalt témája volt az F1-es címvédő Lewis Hamilton szerződésének meghosszabbítása, amelyre a következő másfél hétben talán végre sor kerül majd…

Hosszú ideje húzódozik már Lewis Hamilton év végén lejáró szerződésének meghosszabbítása, amiből egyes újságírók arra következtettek, hogy az sem biztos, hogy a brit egyáltalán hosszabbít. Pedig Malajziában még úgy nyilatkozott, hogy az új szerződés 99,6 százalékig már készen van, ám azóta másfél hónap eltelt, a szignó pedig csak nem akar rákerülni a papírra…

hamilton_win_aus2

A pletykák arról szóltak, hogy az anyagiakon nem tud megegyezni a versenyző és csapata, sőt egy lépéssel továbbhaladva még az is felmerült, hogy a Ferrarinál köthet ki a 30 esztendős pilóta, miután az idény végén lejár hároméves kontraktusa.

Hamilton azonban a brit sajtónak nem győzte tagadni ezt a felvetést: „Nem erről van szó. Ez egy nagy baromság. Minden történet, ami a pénzről szól, alapvetően baromság. Majd meglátjátok Monacóban, ott szolgálhatok némi újdonsággal…” – mondta a brit, aki ez alapján a következő napokban-hetekben hosszabbíthat…

Tagged: