F1
2015. május 12. kedd, 08:35
Szerző: Strommer Benjamin
Az eddig erőviszonyok terén tartósan harmadik csapatot a megszokottnál kisebb különbség választotta el az olasz F1-es istállótól, pedig nem számítottak rá, hogy épp Barcelonában remekelnek.
Miközben a Ferrari a vártnál jobban lemaradt a Mercedestől a Spanyol Nagydíjon, a konstruktőri bajnokság harmadik helyezettje, a karosszéria fejlesztési csomagját bemutató Williams közelebb került előbbi csapathoz. Valtteri Bottas sorozatban másodszor ékelődött be a két piros autó közé, ezúttal Kimi Raikkönen nem tudta maga mögé utasítani őt, miközben Felipe Massa a hatodik pozícióba zárkózott fel elrontott kvalifikációja után.
„Fontos hétvége volt számunkra, amelyen kiderült, hogy tudjuk tartani a tempót mindenkivel” – értékelt Rob Smedley, az istálló teljesítményért felelős igazgatója. „Tartottuk a lemaradást a Mercedeshez képest, a Ferrarihoz pedig közelebb kerültünk, legalábbis ezen a versenyen. Szintén a Red Bull előtt állunk egy kicsivel. Nem számítottunk arra, hogy ez a pálya különösen kedvezzen nekünk, ezért általánosságban jó eredményt szereztünk.”
A következő futamok tekintetében is optimista Valtteri Bottas, akit a másik Ferraritól, Sebastian Vetteltől 14 másodperc választott el. „Nem vagyunk messze. Úgy érzem, itt sikerült a különbséget egy kicsit lecsökkenteni. Ha továbbra is harcolni akarunk velük a versenyeken, fejlesztenünk kell az autót. De ez már folyamatban van, a feladat az, hogy többet fejlődjünk náluk.”
Jóval nagyobb falatnak érzi, hogy a Mercedest szorongassák meg. „Továbbra is egyértelműen ők az első számúak, a pozíciójuk változatlanul erős. Idén nagyon nehéz lesz elkapni őket. Természetesen mi mindent megteszünk az autó javítása érdekében, de ez a verseny megmutatta, továbbra is övéké az első szám” – vélekedett a finn pilóta.