F1
2015. május 12. kedd, 09:55
Szerző: Strommer Benjamin
Az F1 mezőnye a versenyhétvége után is a barcelonai pályán maradt, ahol ma és holnap tesztelnek – leszámítva egyetlen istállót, a sereghajtó Manort. Will Stevens nem örül az elveszített lehetőségnek.
A Spanyol Nagydíjon 17. és 18. pozícióban ért célba a Marussia-Manor két pilótája, Will Stevens és Roberto Merhi, ezzel az istálló folytatatta a Malajziai Nagydíj óta tartó szériáját: amelyik versenyzőjük eljutott a rajtig (ez Stevensnek Sepangban nem sikerült), az a versenyt is befejezte. Előrelépniük azonban változatlanul nem sikerült, a brit pilóta 3, a spanyol 4 kört kapott – ennyit idén még egyszer sem gyűjtöttek össze.
Ennek ellenére a verseny utáni kétnapos gyakorlást kihagyják, amelyet Graeme Lowdon sportigazgató azzal indokolt, hogy „nincsen mit tesztelni”. Nem ért egyet főnökével a teljes szezonra igazolt Will Stevens, aki annyiszor vezetné az autót, ahányszor csak lehetne.
„Egyértelmű, hogy minden autóban töltött idő jót tesz. Továbbra sem jutott nekünk egyetlen tesztnap sem, ahol próbálgathattuk volna, amit szeretnénk, és megnézhettük volna, hol fejlődhetünk. Soha nem utasítom vissza, ha bármennyi időt az autóban tölthetek. Jó lett volna tesztelni, de oka van, amiért a csapat nem akar, én pedig ahhoz tartom magam, amit ők döntenek.”
Bár a Manor ismételten két autóval ért célba, Stevens elárulta, a sorozat majdnem megszakadt. „Egyikünk sem rajtolt jól, de valójában én álltam előrébb az első kanyarban. A kanyar külső ívén haladt, nekem pedig nem maradt túl sok helyem” – beszélt Merhiről, akinek jövője bizonytalan a további nagydíjakat illetően. „Ha a lábam a gázon marad, akkor összeértünk volna. Nagyon buta dolog lett volna, ha mi ketten összemegyünk az első körben.”