Mostantól mindent figyel a „szupertraffi”

Autó

2015. május 12. kedd, 10:43

Immár nemcsak a sebességmérő, hanem minden funkciója aktív az év elején bevezetett új „szupertraffipaxoknak”, melyek a telefonálást és a lejárt műszakit is észlelik. Másfél kilométer hatótáv.

A köznyelv továbbra is csak traffipax néven emlegeti az új szuperberendezéseket, valójában azonban sokkal többre képesek azok a kamerák, melyek érkezéséről először még január elején számolhattunk be.

traffipax

Az új eszközök a gyorshajtás mellett a szabálytalan sávváltást és a be nem csatolt biztonsági övet is észlelik, s emellett egyéb szabálysértéseket is észlelnek: így például a piroson áthajtást, a telefonálást, sőt a buszoknak fenntartott sávok illetéktelen használatát is – ráadásul azt is képes jelezni, ha a forgalomból kivont, lejárt műszaki vizsgájú vagy esetleg körözött autót vesz fel.

A HVG értesülései szerint a „szupertraffipax” kiegészítő funkcióit mostantól vetik be, azaz eddig még csak a sebességmérés működött élesben az eszközön, melyre eddig hatmilliárd forintot költöttek. A berendezés roppantul érzékeny, nappal akár másfél kilométer távolságból is képes észlelni a szabálytalankodókat.