Verstappen: Nem a spórolásért vagyok itt

F1

2015. május 18. hétfő, 11:56

Szerző: Strommer Benjamin

A mezőny 17 éves versenyzője üdvözölte a 2017-től érkező szabálymódosításokat, amelyekről az F1 Stratégiai Csoportja múlt heti találkozóján határozott. Úgy véli, ismét igazi versenyt lehet majd látni.

Az új előírások között – melyeket azonban még a Formula-1 Bizottságnak és FIA-nak is el kell fogadnia – szerepel a tankolás újbóli bevezetése, szabad gumiválasztás, szélesebb kerekek, könnyebb autók, magasabb fordulatszám és aerodinamikai változások, melyektől körönként 5-6 másodperces gyorsulást várnak. Bár még csak ötödik F1-es versenyén van túl, Max Verstappen már várja, hogy két év múlva bevezessék az újításokat.

„Örülök nekik. Ezek a változások több lehetőséget adnak a csapatok kezébe. A stratégia még fontosabb lesz. Versenyzőként pillanatnyilag túl sokat kell spórolnod a verseny közben hatékony vezetéssel. Végre megint több ’igazi verseny’ lesz látható” – mondta Verstappen a holland De Telegraaf lapnak.

Apja, a korábban számos Formula-1-es csapatnál versenyző Jos Verstappen véleménye megegyező. „Ez az, amire az F1-nek szüksége van. A show-nak fog javára szolgálni. Az üzemanyag és szabad gumiválasztás egészen biztosan izgalmasabb versenyeket fog eredményezni. Most csak a kerékcseréken kell gondolkoznod a kiállások megtervezésénél, a jövőben ez jóval többről fog szólni. A csapatok nagyobb befolyással bírnak majd, mivel több lesz a változó. Ezzel megnövekszik a hibák valószínűsége és a meglepetések, valamint nagyobb látványosság esélye” – magyarázta az idősebb Verstappen.

Tagged: