Alonso pusztító kritikája az F1-nek

F1

2015. május 20. szerda, 19:07

A Monacói Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján leginkább Fernando Alonso harsány kijelentéseire kaphatták fel a fejüket a média összegyűlt képviselői. A spanyol szerint beismerő vallomásra készül az F1.

A kétszeres világbajnok spanyol pilóta a Stratégiai Csoport legutóbbi ülésén megfogalmazott 2017-es szabályváltozás-tervezettel kapcsolatban fogalmazta meg meglehetősen éles véleményét. Alonso támogatja és jónak tartja a bevezetni kívánt változtatások többségét, viszont fordított egyet a kérdésen, és nyilvánosan az F1 vezetőinek szegezte azt: akkor mégis mit csináltak az elmúlt 8-10 évben?!

Alonso szerint, amennyiben a 2017-es szabálymódosítási javaslatok megvalósulnak, az egyben egy beismerő vallomás lesz arról, hogy az utóbbi években tönkretették az F1-es pilóták játékát. Nem a levegőbe beszélt, hanem nagyon komoly tényekkel és példákkal igazolta állítását, és mivel éppen máig utolsó világbajnoki évét, 2006-ot hasonlította össze az idei évvel, némi vádat is kiérezhetünk szavaiból, mintha nagyrészt a szabályalkotókat is okolná azért, hogy még mindig „csak” két vb-címnél jár az F1-ben.

„Úgy gondolom, hogy ha a tervezett szabályváltoztatások megvalósulnak, akkor nagyjából visszatérünk a 7-8 évvel ezelőtti regulákhoz, ami azt jelenti, hogy az elmúlt 4-5 évben rossz irányba mentünk. A 2006-os F1-es autók körönként nyolc másodperccel gyorsabbak voltak, mint az ideiek. A mérnökeink kiszámolták, hogy az idei Malajziai Nagydíj győztese hat kör hátrányt kapott volna a 2006-os sepangi verseny győztesétől” – szúrt oda egyúttal a Ferrarihoz az éppen az ő helyére érkező Sebastian Vettelnek is a spanyol, szolidan felhívva rá a figyelmet, hogy a 2015-ös Ferrarit annak idején hatszor lekörözte volna Giancarlo Fisichella a 2006-os Renault-val, így sportteljesítmény szempontjából nehéz lenne összehasonlítani a kettőt.

„Versenyenként 6-7 perccel, körönként 8 másodperccel gyorsabbak voltak azok az autók a mostaniaknál – na az akkori F1 tényleg nagyon igénybe vette a pilótákat mind fizikálisan, mind mentálisan. Minden a határig volt feszítve” – tette hozzá.

A 2017-es szabályváltozások közül a legnagyobb izgalommal a versenyek közbeni tankolás újbóli bevezetése töltötte el a szurkolókat, és egyben ez is osztotta meg a legjobban a véleményüket. Alonso örül ennek a változásnak, de ennek a véleményének is úgy adott hangot, hogy közben a mai F1-nek bevitt egy jókora találatot. 

„A versenyek közbeni tankolás utat fog nyitni a különböző stratégiai lehetőségeknek, ami néhány futamon a segítségünkre lehet.  A múltban is növelte az izgalmakat, amikor szabadon választhattuk meg, hogy mennyi üzemanyaggal rajtoltunk el és csináltuk végig az első etapunkat egy versenyen. Emlékszem, 2003-ban néhány pole-pozíciót fele annyi üzemanyaggal az autómban szereztem meg, mint a többiek, utána a versenyen pedig bármi megtörténhet. De az első tíz körben te fogod vezetni a versenyt, utána elkezdhet esni, bejöhet a safety car, egy csomó minden történhet, ami egy csapásra megváltoztatja a hétvége menetét. De ha ez nincs, akkor az van, amit a jelenlegi F1-ben látunk: ha most elém raktok egy papírlapot, én kapásból felírom rá a teljes monacói, kanadai és osztrák rajtsorrendet, és csak 1-2 helyen fogok tévedni. Na ez az, ami miatt elfordulnak az emberek a sportágtól” – vonta le a konklúziót.

Tagged: