A Sauber hallani sem akar az ügyfélautókról

F1

2015. május 21. csütörtök, 15:36

Bár az FIA által kiadott szabálymódosítási tervezetben ez a pont nem szerepel, ám a hírek szerint az F1-es Stratégiai Csoport múlt csütörtöki ülésén az ügyfélautók kérdése is központi téma volt.

Egészen pontosan arról van szó, hogy amennyiben az ötlet valaha megvalósul, úgy a nagyobb istállók kész autókat adnának gyakorlatilag bérbe a kisebb, privát csapatoknak, illetve pilótáknak. Ezeket neveznék ügyfélautóknak, és a tervek szerint a bajnokságban e szisztéma szerint résztvevő csapatok eredményei azután egy külön B-ligában lennének értékelve, noha a versenyeken ők is együtt futnának a konstruktőrök autóival.

A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn a Giedo van der Garde pilótaülése körüli kellemetlen jogi hercehurca óta most először érezte elérkezettnek az időt arra, hogy határozott véleményt fogalmazzon meg egy a sportág jövőjét érintő kérdésben. Az ügyfélautós rendszer szerint ugyanis komoly veszélybe sodorná az F1-et, és „veszélyes lépés” lenne.

„A Sauber soha nem lesz ügyfélautós csapat. Ami minket illet, az F1-es autónk megépítése csak ránk tartozik, és mindig meg fogjuk találni a módját, hogy megoldjuk ezt” – szögezte le az Autosport által idézett indiai hölgy, akiben nem egy kérdés felmerült a 2017-től bevezetni kívánt (bár egyelőre még csak terv szintjén felmerült) szisztéma kapcsán.

„Sokakhoz hasonlóan én is szeretném tudni, hogy hogyan gondolhatják, hogy ez működni fog, és kinek jó ez? Amikor arról beszélünk, hogy javítani akarunk a show-n, és az emberek már most azért kritizálnak minket, hogy lassabbak vagyunk a GP2-nél, akkor mégis hogyan működhetne ez az A/B rendszer?  Attól nem lenne látványosabb a show, hogy néhány autó messze leszakadva a többitől köröz, és már most is emiatt panaszkodunk sokan” – kezdte Kaltenborn, de ezzel még messze nem ért a kérdéscunami végére.

„Kereskedelmi szempontból megközelítve a dolgot, mutassanak nekem egy embert, aki szponzorálni fogja ezt. Lesznek külön A- és B-fokozatú támogatók? Eltérő jogaik lesznek? És ki akar majd B lenni? Ha egy szponzorral tárgyalva azt tudod csak mondani neki, hogy egy olyan csapatot támogasson, amely soha az életben nem lesz dobogón ebben a bajnokságban, akkor lehetetlen, hogy erre igent mondjon. A Force India csapatfőnöke (Bob Fernley) fogalmazta ezt meg nagyon szépen: lesznek csapatok, akik versenyeznek, és lesznek, akik csak részt vesznek a bajnokságban.” 

És hogy mi lenne a legnagyobb veszély az ügyfélautós rendszer bevezetésében? „A legrosszabb az egészben az, hogy ha egy bizonyos ponton rájövünk, hogy ez nem működik, akkor már késő lesz, hogy egyszerűen visszatérjünk a régi metódushoz, mert addigra elveszítjük a kapacitásunkat, hogy konstruktőrök legyünk. És mi van akkor, ha egy gyártó úgy dönt, hogy kiszáll az F1-ből, mint néhány éve történt? Mit hagyna maga után? Ez egy nagyon veszélyes lépés, ha kicsit jobban belegondolunk, hogy milyen következményeket vonzana magával” – mondta el Kaltenborn, aki ezután a verseny közbeni tankolás újbóli bevezetése ellen is felemelte a szavát, mondván, ez a költségeket és a biztonsággal kapcsolatos rizikófaktort is növelné, ezért ezzel a lépéssel az FIA lényegében saját törekvéseinek és saját szavának mondana ellent. Egyébként minden mással elégedett volt.

Tagged: