Vass Zoltán: Bízunk benne, hogy most a nagyon jó jön

Off-road

2015. május 21. csütörtök, 16:52

Szerző: Borbás Bálint, Fotó: Kollár Attila

A sorminta ezt diktálná, hiszen a Nyílt Országos Ralikrossz Bajnokságban eddig egy nagyon jól és egy nagyon rosszul sikerült versenyen van túl idén Vass Zoltán és a Mitsubishi Colt.

A slovakiaringi 4. helyezést húsvétkor egy nullázás követte Máriapócson, ám most hétvégén ugyanezen a helyszínen köszörülheti ki a csorbát az RXC Technics Motorsport pilótája.

A legutóbbi, húsvéti versenyen előbb a leszakadó lendkerék végzett hatalmas pusztítást maga a körül a Colt motorterében, majd másnap a hajtókar könyökölt ki a motor oldalán. A balszerencsés versenybefejezés egyúttal programot is biztosított a csapatnak a két verseny közötti időre, hiszen a meghibásodott alkatrészek javításra, illetve cserére szorultak. A munkából maga a pilóta, Vass Zoltán is kivette a részét.

„Felutaztam a csapathoz Budapestre, és én is szerelőruhát öltöttem. A szerdai és a csütörtöki napot a műhelyben töltöttük szereléssel, aztán pénteken visszük fékpadra az autót, és onnan indulunk is ki Máriapócsra. Az új motor elkészült, remélhetőleg ugyanolyan erős lesz, mint az előző volt. A szívósor mentén is végzünk egy kis átalakítást, és úgy néz ki, a futómű kérdés is megoldódik. A kanyarokban nem működött eddig tökéletesen az autó, de a mostani változtatásoknak köszönhetően ez a probléma remélhetőleg már a múlté, és a fejlesztéseknek köszönhetően sikerül majd tovább gyorsulnunk” – adott gyors helyzetjelentést versenyautója pillanatnyi állapotáról a pilóta, aki ezután a pünkösdi ob-futamra előretekintve elmondta:

„Nagyon furcsán indult számunkra ez az év, hiszen egy nagyon jól sikerült versenyt követett egy szörnyen balszerencsés hétvége, de bízunk benne, hogy most megint valami nagyon jónak kell jönnie. Én és a csapat is mindent megteszünk a sikeres szereplés érdekében, az igyekezetünkön nem fog múlni semmi. Bízunk benne, hogy a ralikrossz ob, a drift és az amatőr versenysorozat futamai együttesen sok nézőt kicsalogatnak a helyszínre, és az időjárás is kegyes lesz hozzánk. Egy jó hangulatú, problémamentes versenyre vágyunk, aminek a végén, a döntőben is a részesei vagyunk. Ha ezt sikerül teljesíteni, akkor alapvetően már elégedettek leszünk” – fogalmazta meg a pünkösdi versenyhétvége célkitűzéseit Vass Zoltán.

Egy kis plusz kedvcsináló a máriapócsi hétvégéhez: