Fog-e Hülkenberg győztes autót kapni?

F1

2015. május 22. péntek, 10:08

Szerző: Strommer Benjamin

Lewis Hamilton hároméves hosszabbítása a Mercedesszel a pilótapiacra irányította a figyelmet – Nico Hülkenberg az F1-es mezőny azon tagja, akit sokszor szóba hoztak élcsapatokkal, de még sosem versenyzett ütőképes istállóban.

Miután a monacói bejelentéssel a Mercedes-ülések sorsa 2016-ra eldőlt, a legnagyobb kérdést az élmezőnyben a Ferrari egyik helye jelenti, Kimi Raikkönen szerződése ugyanis az idei szezon végén lejár, egyelőre pedig még nem hosszabbították meg. A remény felcsillanhatna Nico Hülkenberg és Romain Grosjean számára, akiket az elmúlt években több nagycsapattal is szóba hoztak. Az F1 azonban gyorsan változik, tavalyi eredményeinek köszönhetően pedig már Valtteri Bottas az, aki a pilótapiac legértékesebb elemévé vált. Max Verstappen szárnyalását figyelembe véve elképzelhető, hogy még ő is hamarabb kerül élcsapatba, mint az említett két versenyző.

A jelenlegi helyzet alapján úgy tűnhet, Nico Hülkenberg ideje lejárt: bár tehetsége alapján sokáig várták, hogy a Ferrarinál vagy egy másik topcsapatnál folytassa, 2010 óta nem tudott kitörni a középmezőnyből, új ígéretek pedig mindig érkezni fognak. A 27 éves versenyző azonban továbbra is reménykedik, hogy vezethet még győzelemre képes autót.

 „Sokat gondolok arra, hogy ez az időzítéstől függ, a pilótapiactól, ahogyan alakult az elmúlt néhány évben. Sok a jó versenyző, akik elfoglalták az értékes üléseket, melyekből nyilvánvalóan csak egy kevés elérhető. Nagyon szeretném azt gondolni, hogy továbbra is van lehetőség számomra. A jövő el fogja árulni” – idézi a motorsport.com Hülkenberget, aki mindazonáltal csalódott, hogy neki eddig még nem jött össze, amire sokan esélyesnek tartották.

„Természetesen kissé csalódás, hogy még mindig nem vagyok ott, ahol szeretnék. Szeretnék olyan autóban lenni, amely képes a győzelemre és a bajnokságért való harcra. De ha ebben a hiszemben élsz, az nem fog segíteni, folytatnod kell a munkát, és az utat előre.”

Tagged: