F1
2015. május 24. vasárnap, 16:20
A Mercedes vezetősége is ledöbbent a Monacói Nagydíj végkifejletét látva, de Niki Lauda és Toto Wolff is elismeri, hogy a csapat hibázott az elszámolt taktikával. Már csak bocsánatot kérni tudnak Hamiltontól.
Lewis Hamilton több mint 20 másodperc előnnyel rendelkezett, amikor 15 körrel a leintés előtt, Max Verstappen balesetét követően pályára lépett a biztonsági autó. A Mercedes kihívta őt egy nem tervezett kerékcserére, abban a hitben, hogy visszaállhat majd a mezőny élére, és a friss szuperlágy gumikkal biztonságban lesz támadóitól.
Ehelyett a brit Nico Rosberg és Sebastian Vettel mögé sorolt vissza, előzni a hátralévő körökben minden igyekezete ellenére sem tudott, csapattársa pedig elsétált az ajándékba kapott győzelemmel.
„Hogy mi a fenének hívtuk ki őt a bokszba? Nem tudom” – ismerte el Niki Lauda, a csapat elnöke. „Összezavarodtunk. Sokan belefolytak a döntésbe, hallgattam a beszélgetést, de zavar keletkezett és rossz döntés született. Nem volt szükséges kihívni őt, de ez lett az eredménye.”
Toto Wolff szintén tudja, hogy feleslegesen okoztak zűrzavart, és vállalja a felelősséget a taktikai hibáért.
„Igen, mi veszítettük el Lewisnak a versenyt” – ismerte el a csapatfőnök. „Azt gondoltuk, hogy nagyobb különbséggel vezet, mint amennyivel valójában vezetett. Ekkor ő bejelentkezett a rádión, hogy a gumik hőmérséklete nagyon lecsökkent és teljesen elveszítette a tapadást. Mi pedig teljesen rosszul ítéltük meg a helyzetet, és nem lett volna szabad kockáztatnunk. Egyszerűen sajnálom a történteket. Lewisnak csak haza kellett volna hoznia egy könnyű győzelmet, de mi elrontottuk a versenyét.”
„Semmi mást nem tehetünk, mint bocsánatot kérni, bocsánatot kérni és bocsánatot kérni.”