Retro
2015. május 29. péntek, 15:43
A 2005-ös Európa Nagydíj főként a drámai végjáték miatt maradt emlékezetes, pedig több más különlegesség is történt azon a nürburgringi hétvégén, ami egyúttal igazolta is az érvényben lévő gumiszabály hibáját.
Az idény két sokat vitatott szabály bevezetésével indult, amelyek közül az egyik a futam közbeni kerékcserék tilalma volt, a másik pedig az időmérő edzés két részre osztása, amelynek értelmében a szombat délután és vasárnap délelőtt futott egy-egy gyorskör összeadásával alakították ki a rajtrácsot, így egészen szokatlan, három perc feletti időeredményekhez kellett hozzászoktatniuk a szemüket a rajongóknak. Szerencsére nem sokáig, a nehezen követhető lebonyolítás és az a tény, hogy a televíziós társaságok nagy részét felkészületlenül érte a rajtsorrend „döntőjének” vasárnapi megrendezése, hat futam után ejtették is ezt a rendszert, és a Nürburgringtől az F1 visszatért egy olyan változathoz, amelyben egyetlen szombati időmérő dönt a másnapi felállásról.
A hétvégére ismét teljessé vált a húszfős mezőny, hiszen a BAR visszatért a benzintankkal való trükközés miatti kétfutamos eltiltásáról Jenson Buttonnal és Takuma Satóval.
A rajtnál Montoya és Webber ütközött – az ausztrál kiesett, a kolumbiai több pozíciót veszített
Az egykörös időmérő rögtön szokatlan végeredményt hozott, hiszen Nick Heidfeld autózta a legjobb időt a Williamsszel, így pályafutása első – és egyetlen – pole-ját szerezte meg Kimi Raikkönen és saját csapattársa, Mark Webber előtt. A német egy tizeddel volt csak gyorsabb a finnél, és a futamon aztán kiderült, hogy ez egyenlő körülmények között nem is lett volna elég a rajtelsőséghez, hiszen az akkori szokás szerint versenyre feltankolt autóval teljesítette a mezőny a kvalifikációt, Heidfeldnek pedig hat körrel előbb ki kellett állnia első tankolására, azaz Williamse jóval könnyebb volt, mint Raikkönen McLarenje.
De súlyhátrány ide vagy oda, a finn már a rajt után átvette az első helyet, és azt főként csak a bokszkiállások során adta ki a kezéből ideiglenesen. Illetve egyszer a 30. körben is, amikor egy hiba után szélesen fordult a Ford kanyarban, ezzel lehetővé téve a könnyebb autóval érkező Heidfeld számára, hogy egy kör erejéig az élre álljon, mielőtt ismét a bokszba hajtott volna.
Raikkönen hibájának köszönhetően a második helyre felzárkózó Fernando Alonso is közeledni tudott hozzá, és bár eltolt taktikájával lehetővé vált számára, hogy néhány kört könnyebb autóval megtéve átugorja fő riválisát, végül ő is rontott, és a hajtűben sok időt veszítve csak a McLaren mögé térhetett vissza. Raikkönen eközben egy olyan, egyébként apró hibát is vétett, aminek ebben a szezonban jóval komolyabb következményei lehettek. Jacques Villeneuve lekörözésénél elfékezte magát, aminek nyomát egy a jobb első gumin keletkező folt őrizte tovább – mivel büntetés nélkül nem lehetett kereket cserélni, a finn kénytelen volt ezzel az abronccsal teljesíteni a verseny hátralévő harmadát, ami komoly vibrációkat is okozott autójában.
Mégis úgy tűnt, hogy biztonságosan vezetve maga mögött tudja tartani Alonsót és begyűjtheti zsinórban harmadik győzelmét, ám az utolsó kör megkezdésekor drámai pillanatok következtek. Az egyenetlen felületű gumi a körök során olyan komoly rázkódást okozott, hogy attól elgyengült a McLaren felfüggesztése, ami ki is tört a féktávhoz érkezve, az autó pedig Raikkönennel a volánnál irányíthatatlanul a bukótérbe pördült, ahol a kavicságy mentette meg a nagyobb becsapódástól.
Alonso elsétált a győzelemmel az F1 történetének 25. olyan versenyén, amelyen az első helyezett kiléte az utolsó körben változott meg, s mivel riválisa nullázott, újabb nagy lépést tett a bajnoki cím felé. A második helyre Heidfeld jött be, míg a dobogó alsó foka így Rubens Barrichello és a Ferrari ölébe hullott.
Raikkönen drámája ugyan nem tett jót a bajnoki csata szorosságának, ám talán rámutatott arra, hogy az elsősorban a Ferrari és a Bridgestone uralmának megtörését célzó gumiszabály igenis balesetveszélyes – s talán ez is közrejátszott abban, hogy a következő évtől visszatértek a kerékcserék.
