MotoGP: Lorenzo nyert, Marquez ismét bukott

Motor

2015. május 31. vasárnap, 14:57

A MotoGP Olasz Nagydíján is folytatódott Jorge Lorenzo fantasztikus májusi menetelése: a yamahás világbajnok sorozatban harmadik győzelmét aratta, miközben Marc Marquez újabb bukást szenvedett el.

Vasárnap délután 14 órakor rajtolt el a nap leginkább várt versenye, a MotoGP mugellói Olasz Nagydíja. Az élről Andrea Iannone várhatta a piros lámpák kialvását, míg mellőle Jorge Lorenzo és Andrea Dovizioso indulhatott. A második sort Cal Crutchlow, Aleix Espargaro, Michele Pirro, a harmadikat pedig Dani Pedrosa, Valentino Rossi és Maverick Vinales sajátította ki, míg Marc Marquez csak a 13. helyről vághatott neki a 24 körös viadalnak.

A starttól remekül jött el a két Ducati, ám Lorenzo sem hagyta magát, s az első kör felénél már ő vezetett. Marquez is kiválóan lőtt ki: néhány kanyar alatt feljött hatodiknak, míg a második kör elejénél már Iannonét is megelőzve már a harmadik pozícióban motorozott. A hazaiak kedvence, Rossi azonban igencsak beragadt: egy ideig a 11. helyen is állt, s csak lassan tudta visszaelőzgetni ellenfeleit. Ellentétben Marquezzel, aki egy körrel később már Doviziosót is maga mögé utasította.

Iannone karrierje legjobb MotoGP-s eredményére váltotta a pole-t

A negyedik körben Aleix Espargaro szenvedte el a futam első bukását, nem kis mértékben a meglehetősen agresszív Danilo Petruccinak köszönhetően. Az élen eközben Lorenzo váratlanul egy másodpercre növelte előnyét Marquezzel szemben, aki egyébként a közvetlen élmezőnyből egyedüliként a keményebb első gumit rakatta fel a motorjára. A regnáló világbajnok mellett aztán elment Dovizioso, aki azonban szintén nem tudta tartani az éllovas yamahás tempóját.

Túl a verseny harmadán már három másodperces fórja volt Lorenzónak, míg mögötte a két Ducati és a két Repsol Honda előzgette egymást. A hatodik helyen pedig már a szatellit versenyzőket nagy nehezen maga mögé utasító Rossi haladt, aki megpróbálhatta utolérni az előtte álló négyest. A „Doktornak” segített az is, hogy a második helyezésért valóban ádáz küzdelem zajlott: hol Marquez, hol Iannone birtokolta ezt a pozíciót.

Rossi ismét nagyot mentett a gyenge kvalifikáció és a pocsék rajt után

11 körrel a vége előtt Rossi utol is érte Doviziosót, s elég könnyedén le is nyomta honfitársát. Az olasz Ducatijával azonban valami nem volt rendben, hiszen nem sokkal később kénytelen volt kiállni a bokszba. Rossi viszont befogta a Iannone, Marquez, Pedrosa triót, előzést azonban nem a kilencszeres világbajnoktól, hanem a címvédőtől láthattunk, aki átvette a ducatistól a második helyet – igaz, csak fél kör erejéig, mert a célegyenes végén visszabújt elé az olasz.

Hat körrel a vége előtt aztán következett a dráma: Marquez Hondájának elment az eleje, így 2013-hoz hasonlóan ismét a kavicságyban fejezte be a versenyt! Borzalmas hétvégét tudhat ezzel maga mögött a tavalyi vb-győztes, miközben a pontverseny idei éllovasa, Rossi végre utat talált magának Pedrosa mellett, s ezzel már dobogós helyen haladt. Iannone azonban tartotta nagyjából egy másodperces előnyét honfitársa előtt, miközben Rossi is némileg lerázta magáról a repsolos spanyolt.

Marquez hátránya egyre nagyobb az összetettben

A fináléra is maradt még azonban izgalom: Crutchlow dobta el a motort az ötödik helyről. Mindez azonban nem akadályozta meg abban Jorge Lorenzót, hogy zsinórban harmadik győzelmét arassa, ráadásul ismét óriási előnnyel ért célba az első helyen. Andrea Iannone második helyével legjobb királykategóriás eredményének örülhetett, Valentino Rossi pedig tovább folytatta dobogós szériáját, amelynek köszönhetően hat pont előnye maradt csapattársával szemben a vb-tabellán. Pedrosa lett a negyedik, megelőzve a Smith, Espargaro sorrendben érkező Tech3 Yamahákat, majd jött a suzukis Vinales és a ducatis Pirro, míg a top10-et a Pramac Racing párosa, Petrucci és Hernandez zárta. 

A gyorsasági motoros világbajnokság idei küzdelmei két hét múlva, a barcelonai Katalán Nagydíjjal folytatódnak.

A futam végeredménye:




























1. Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 41’39.173
2. Andrea IANNONE ITA Ducati Team Ducati +5.563
3. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha +6.661
4. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda +9.978
5. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +15.284
6. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +15.665
7. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +23.805
8. Michele PIRRO ITA Ducati Team Ducati +29.152
9. Danilo PETRUCCI ITA Octo Pramac Racing Ducati +32.008
10. Yonny HERNANDEZ COL Octo Pramac Racing Ducati +34.571
11. Scott REDDING GBR EG 0,0 Marc VDS Honda +38.553
12. Loris BAZ FRA Athinà Forward Racing Yamaha Forward +42.158
13. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati +44.801
14. Alvaro BAUTISTA SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +50.435
15. Eugene LAVERTY IRL Aspar MotoGP Team Honda +53.060
16. Mike DI MEGLIO FRA Avintia Racing Ducati +1’15.265
17. Karel ABRAHAM CZE AB Motoracing Honda +1’15.381
18. Marco MELANDRI ITA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +1’41.840
Nem ért célba:        
  Cal CRUTCHLOW GBR CWM LCR Honda Honda  
  Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda  
  Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati  
  Stefan BRADL GER Athinà Forward Racing Yamaha Forward  
  Nicky HAYDEN USA Aspar MotoGP Team Honda  
  Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki  
  Jack MILLER AUS CWM LCR Honda Honda  
  Alex DE ANGELIS RSM E-Motion IodaRacing Team ART