Grosjean megdícsérte Verstappent

F1

2015. május 31. vasárnap, 14:37

Noha a francia F1-es versenyző dühös volt amiatt, hogy sokan nem ismerték el vétlenségét a monacói balesetben, most mégis megdicsérte a Toro Rosso újoncát, aki szerinte tehetséges, csak fejlődnie kell.

Romain Grosjean számára csak vigaszdíj lehetett volna az az 1 pont, amiért a Monacói Nagydíj hajrájában száguldott, de végül ez sem lehetett az övé, az óriási sebességgel érkező Max Verstappen ugyanis a Ste Devote bukóterébe lökte, és hiába tudott visszatérni a pályára, csak a 9. helyen ért célba. Az incidenst követően mindkét pilótát maga elé hívatta a versenybíróság, akik ugyan a hollandot meszelték el, a toro rossós mégis azt nyilatkozta, hogy francia ellenfele féktesztelte őt.

A Lotus pilótája szerint ez természetesen nem volt igaz. „Persze hogy nem, hiszen mit érhettem volna el vele?” – válaszolt Grosjean arra a kérdésre, hogy úgy történt-e az eset, ahogyan arra a holland emlékezett. „Monacóban elég könnyű magad mögött tartanod a másik autót, még azt is, amelyik gyorsabb nálad. Csak az ideális íven kell tartani az autót, és a saját versenyedre fókuszálni. Mindez inkább a mögötted lévőnek nehéz, aki szeretne megelőzni téged” – idézte a franciát a PlanetF1.com.

„Nem fékeztem korábban, és nem vettem el a lábam a pedálról abban a körben, amikor Verstappen nekem jött, sőt, a telemetriai adatok bebizonyították, hogy még öt méterrel később is fékeztem, mint egy körrel előtte! Az FIA nagyon alapos szokott lenni az ilyen vizsgálatoknál, ezért nem tudom, mi esett rosszul inkább, az egy pont elvesztése, vagy a meghurcolás egy olyan esettel kapcsolatban, mely egyértelműen nem az én hibám volt.”

Mindezek ellenére Grosjean elmondta, hogy a múlt vasárnapi baleset is része Verstappen fejlődési görbéjének. „Max azzal ütötte ki magát a versenyből, hogy a legrosszabb pályán vezetett túl agresszívan, és próbált meg egy ilyen manővert. Biztos vagyok benne, hogy tanulni fog belőle, egyébiránt nagyon tehetséges versenyző.”

Tagged: