Mindenkit ki lehet rúgni, még Maldonadót is

F1

2015. június 2. kedd, 10:46

Szerző: Gellérfi Gergő

A Lotusnak egyelőre nincs panasza a továbbra is nulla ponttal álló venezuelai F1-esre, azt viszont határozottan cáfolta a csapat, hogy anyagi támogatása érinthetetlenné tette Maldonadót.

A Lotus vezérigazgatója, Matthew Carter a Sky Sports The F1 Show című műsorának többek közt Pastor Maldonado szerződéséről is beszélt, melyet szerinte ugyanolyan veszélyek fenyegetnek, mint bárki más kontraktusát. A közvélemény egy része ezzel szemben úgy tartja, hogy a PDVSA támogatásának köszönhetően Maldonado sérthetetlenséget élvez, azaz tulajdonképpen ki sem lehetne rúgni őt a csapattól.

maldonado_crash_aust

Carter cáfolta ezt a meggyőződést: „Ő sem érinthetetlen. Bizonyítania kell, hogy jó versenyző, s szerintünk ezt meg is teszi. Monacóban az időmérőn legyőzte Romaint, ami ezen a pályán csak úgy sikerülhet, ha jó versenyző vagy. Az összes eddigi versenyen voltak olyan részek, ahol gyors volt, most már csak össze kellene tennie egy jó hétvégét. Az önbizalma is megnő, ha lesz egy jó hétvégéje, amire már Kanadában is megvan az esély, hiszen a pálya fekszik nekünk.”

Való igaz, hogy nagyon ráférne egy jó eredmény a venezuelaira, hiszen eddig egy kivételével az összes futamon kiesett, bár tény, hogy ez legtöbbször nem az ő hibája volt. „Nagyon balszerencsés volt eddig, ám ennek ellenére gyors versenyző. Hétről-hétre látjuk, milyen munkát végez a szimulátorban, sőt a versenyeken is: Malajzia nagy részében például gyorsabb volt, mint Romain. A szezon eleji incidensekért nehéz lenne őt hibáztatni, hiszen balszerencséje volt – minket viszont frusztrál, hogy sok pont veszett el ezek miatt az okok miatt.”

Tagged: