Szándékosan unalmasak a Williams versenyei

F1

2015. június 3. szerda, 10:58

Szerző: Strommer Benjamin

A grove-i csapat az idei F1-es futamok többségét a Mercedestől és Ferraritól lemaradva, de az összes többi csapat előtt teljesítette. Inkább a biztos pontokra hajtanak rá, minthogy kockáztassanak.

A Williams versenyzői az idei nagydíjakat szinte kizárólag a negyedik-hatodik hely között fejezték be, dobogóra egyszer sem álltak, de (Monacót leszámítva) a Ferrarin és Mercedesen kívül az esetek döntő többségében legyőzni sem tudta őket más istálló. Az emlékezetes tavalyi idényhez képest aktuális formájuk meglehetősen sótlan, Rob Smedley, a teljesítményért felelős igazgató azonban elárulta, hogy szándékosan a stabil pontszerzésre koncentrálnak.

„Rendre ugyanazokba a pozíciókba kvalifikáltunk idén, és megszereztük a pontokat, ahelyett, hogy ábrándokat kergetnénk, és azt gondolnánk, hogy nagyot dobunk és valami vadat csinálunk” – mondta Smedley. A Williams tavaly harmadik lett a bajnokságban kilenc dobogóval, jelenleg ugyanezt a pozíciót tartja pódium nélkül. „Ez a múlt örökségre. Az asztalon vannak a nekünk járó pontok, mi ezeket fogjuk elvenni. Ez a legnagyobb fejlődés, amit láttam. És ezért fut a Williams általában lapos, unalmas versenyeket.”

„Azt gondolom, hogy a csapat sokat javult a működése területén, abban, hogy igyekszünk a teljesítmény minden egyes kis darabját kicsikarni. Ezt már egészen jól csináljuk. Általában mindent sikerül elérnünk, amire kilátásunk van” – folytatta Smedley.

A következő állomás a Kanadai Nagydíj, ahol Felipe Massa az előző évben dobogós helyet is szerezhetett volna, ám Sergio Perezzel ütközött. „Volt jó pár megbízhatósági problémánk a tavalyi versenyen. Aztán Felipe balesetet szenvedett. Biztos vagyok benne, hogy ha ugyanilyen lehetőségeink lesznek idén, ki fogjuk használni őket. Úgy gondolom, a monacói futamra való tekintet nélkül ki lehet jelenteni, hogy Kanadának igencsak kedveznie kell az autónak, főleg versenykörülmények között” – tette hozzá optimistán a szakember.

Tagged: