F1
2015. június 5. péntek, 14:54
Szerző: Strommer Benjamin
Erről beszélt a wokingi F1-es istálló pilótája, Fernando Alonso, ugyanis ő és Jenson Button az erőforrás szinte minden elemét tekintve közel áll a maximálisan felhasználható mennyiséghez.
Az idei szezon során a csapatok öt helyett négyet használhatnak fel a hajtáslánc minden komponenséből autónként: ezek a belsőégésű motor mellett a turbófeltöltő, MGU-K, MGU-H (energia-visszanyerő rendszerek), az akkumulátor, valamint a motorvezérlés. Amennyiben valamely elemből elérik az ötödik felhasznált darabot, a versenyzőt tízhelyes rajtbüntetés sújtja. A szezon hat versenyén számos meghibásodást elszenvedő McLaren mindegyik összetevőből közelít a maximumhoz, Fernando Alonso arra számít, hogy rövidesen megkapják első büntetésüket.
„Sajnos hamarosan érkeznek a büntetések, mivel a legtöbb rendelkezésre álló elemből már hármat-négyet elhasználtunk. A legfontosabb azonban az, hogy jó alappal rendelkezünk a következő szezonra” – idézi Alonsót a crash.net oldal. „2015 első hónapjában tudtuk, hogy bizonyos területeken fejlődnünk kell. Aerodinamika terén nem vagyunk a legjobbak, de előrelépések érkeznek. Ami az erőforrást illeti, van tennivaló a motorerő és teljesítmény terén is.”
„Jensonnal együtt nagy tapasztalattal rendelkezünk” – tért ki arra, hogy a páros rutinja jelentős segítség lehet a csapat számára. „A Ferrarinál hasonló problémákkal találkoztam az elmúlt év elején, ő viszont Mercedes-motorral versenyzett, és jó dolgokat látott, mivel a Mercedes nagyon jó alapot jelentett. Együtt össze tudjuk rakni az ötleteinket a tapasztalataink alapján, így három-négy verseny múlva előjöhet a fény.”
Az FIA közleménye alapján, amely a Monacói Nagydíj utáni állapotokat részletezi, Button mind a hat erőforráselemből a harmadik darabnál, Alonso MGU-K-ból a másodiknál, a többi elemből a harmadiknál jár (ebben nincsenek benne azok a cserék, melyek Monaco után, de még Kanada előtt történhettek meg).