Massa: Még mindig bajnok akarok lenni

F1

2015. június 5. péntek, 16:27

A brazil pilóta úgy véli, befejezetlen ügye van még a sportban, ugyanis továbbra is azért harcol, hogy egyszer világbajnok legyen – ellenkező esetben már máshol keresné a kenyérre valót.

Pat Symonds, a Williams főmérnöke nemrég hihetetlennek nevezte a brazil pilótát, a Formula1.com-nak adott interjújában pedig maga az érintett is megerősítette, hogy mennyire elhivatott a világbajnoki cím iránt. Massa 2008-as hadjárata óta egyszer sem volt részese az év végi csatáknak, de azért van még a sportban, mert hiszi, hogy egyszer sikerülhet az áttörés.

„Biztos vagyok benne, hogy nyerhetek – ha nem hiszel benne, jobb, ha sportágat váltasz. Meg tudom csinálni, és azért dolgozunk, hogy így legyen. Tudjuk, hogy ebben a pillanatban nem a miénk a leggyorsabb autó. Nem magamban kell dolgozni, hanem együtt kell dolgoznunk a csapattal. A bajnoki cím számomra egy befejezetlen ügy.”

Massa hozzátette, hogy a Williams 2015-ös tempója rosszabbnak tűnhet, de mindez azért van így, mert a Ferrari nagyot lépett előre. „Ha megnézzük, hogy hol vagyunk a Mercedeshez képest, nem olyan nagy a lemaradás” – mondta a brazil. „Az egyetlen csapat, amelynek komolyan sikerült előrelépnie, az a Ferrari. Olyan nagy volt a fejlődés náluk, hogy megelőztek minket. 2014 második felében közvetlenül ott voltunk a Mercedes mögött, és most csak azért vagyunk a harmadikak, mert a Ferrari mindenkitől nagyobb mértékben fejlődött.”

Tagged: