Végre Hülkenbergnek is összejött az időmérő

F1

2015. június 6. szombat, 22:11

A Force Indiának kezd összeállni az idei F1-es szezon: zsinórban második alkalommal kerültek a Q3-ba, ráadásul két versenyzővel is – ezúttal Nico Hülkenberg bizonyult gyorsabbnak.

Monacóban Sergio Perez révén ünnepelhetett a silverstone-i csapat: a mexikói akkor hetedik helyen végzett az időmérőn, és a verseny leintéséig is meg tudta őrizni pozícióját, értékes pontokkal gazdagítva kenyéradóját. Ezúttal Nico Hülkenberg volt a soron, és a montreali időmérőn ő zárt hetedikként, társa viszont nem volt elégedett 10. pozíciójával.

„Nagyon jól teljesítettünk ma, hiszen mindketten az első tízben végeztünk” – nyilatkozta Hülkenberg a csapat hivatalos értékelésében. „A hetedik az idei legjobb eredményem, ami nagyon bíztató a versenyre nézve. Az autónk remekül ment a szabadedzés kezdete óta, és így jó lehetőségünk lesz néhány pont megszerzésére. Ennek ellenére nagy kihívás lesz, hiszen nagyon gyors autók vannak körülöttünk. A lényeg, hogy a stratégiánk a megfelelő legyen, mert a pénteki eső miatt nem teljes az adattárunk a gumikat illetően.”

Sergio Perez zárta a top10-et, de nem teljesen volt elégedett teljesítményével. „Ígéretes napon vagyunk túl, és a nagyszerű eredmény a csapattól, hogy mindkét autónk az első tízben tudott végezni. Ezzel szemben nem vagyok teljesen elégedett, hiszen a Q2-es időm gyorsabb volt a Q3-asnál. A kivezető körömben nem tudtam eléggé felmelegíteni a gumikat, és így nem volt tapadásuk, amikor szükségem volt rá. A 10. hely viszont még mindig jó rajthely, és optimista vagyok, hogy sikerül majd pontokat szereznünk.”

Tagged: