Monteiro nyert, Michelisz és a Lada a dobogón

WTCC

2015. június 7. vasárnap, 12:55

A WTCC második moszkvai futama már jóval mozgalmasabb volt, mint az első. Tiago Monteiro a Honda idei második győzelmét szerezte, de Michelisz Norbert is a dobogón végzett.

A rajtnál Monteiro kényelmesen meg tudta őrizni az első helyet, köszönhetően annak, hogy a második helyről Nick Catsburg nem jött el elég jól, a hollandot pedig így Michelisz is át tudta ugrani, a Zengő Motorsport pilótája tehát a második pozícióba lépett fel.

A Citroenek ezúttal nehezebb felzárkózással voltak kénytelenek szembe nézni, mint általában a második futamokon. Sebastien Loeb hétvégéjét már az tönkretette, hogy az időmérőn csak a 11. lett, így ugyanis a fordított rajtrács szabálya sem vonatkozott rá, Jose Maria Lopez pedig szokatlan hibát vétett, amikor kiugrott a rajtnál, emiatt pedig bokszáthajtásos büntetésre ítélték.

Dppi_03715008_173

Az argentin pilóta a büntetése előtt még egy látványos lökdösődésbe keveredett Yvan Mullerrel és Tom Chiltonnal, amely során először a britnek sikerült kicseleznie a két Citroent.

Rob Huff jól helyezkedett az első körökben és hamarosan megérkezett csapattársa, Catsburg mögé, akit meg is előzött, átvéve így a harmadik helyet, amiért az első futamon még hiába küzdött. Ráadásul úgy tűnt, a Lada most képes tartani a Hondák tempóját, hiszen Huff közeledni kezdett Monteiróra és Micheliszre.

A negyedik helyen álló Catsburgot Gabriele Tarquini is utolérte, ám amikor az olasz bebújt mellé a belső ívre, a Honda túl szélesre sodródott, a két autó összeért, Tarquini autója pedig egyenesen a szalagkorlát felé vette az irányt, és a becsapódás után már nem is tudott továbbmenni.

Huff közben folyamatosan nyomást gyakorolt Micheliszre, és néhány környi próbálkozás után be is bújt a magyar versenyző mellé, és egy koccanás után át tudta venni tőle a második helyet.

Michelisz hungaroringi győzelme után Monteiro révén idén másodszor győzött a Honda, a magyar pilóta pedig 2015 során második alkalommal állhatott dobogóra. Örülhetett a Lada is, hiszen Huff 2. pozíciója mellett Catsburg negyedikként szelte át a célvonalat.

A Citroenek küzdelmes versenyen vannak túl, Chiltonnal és Valentével is keményen meg kellett küzdeniük. Ma, Muller és Loeb az 5-7. helyeken végeztek, Lopez azonban büntetése után csak a 12. lett, így lecsúszott a pontszerzésről és további nyolc pontot veszített fő bajnoki riválisával, Mullerrel szemben.