Megvan az első duplázó: Kárai nyert Nyirádon

A korábbi háromszoros autókrossz Európa-bajnok Kárai Tamás győzelmét hozta a ralikrossz országos bajnokság nyirádi futama, amely egyben zóna-, osztrák- és szlovák bajnoki forduló is volt.

Összesen 93 versenyző és a hozzájuk tartozó 98 autó (Bánkuti Gábor, Kovács Marcell, Nitro, Csirmaz Brúnó és Lukács András két kategóriában is elindult) részvételével, szikrázó napsütésben zajlott hazánk idei egyik legrangosabb ralikrosszos megmérettetése a korábban a sportág számos Európa-bajnoki futamának is otthont adó, messze földön híres vörös katlanban.

A turbó, összkerekes, 5-600 lóerős SuperCarokat felvonultató királykategóriában két állandó világbajnoki résztvevő technika is erősítette a mezőnyt Max J. Pucher Ford Fiestája és Jos Jansen Ford Focusa révén, ám az idén talán minden eddiginél erősebb magyar bajnoki élmezőnnyel ők sem tudták igazán felvenni a versenyt. Az idén a ralikrosszban már Eb-dobogót is szerző Kárai szombaton a szabadedzések után az első előfutamot is megnyerte, így az első napot ő zárta az élen.

Vasárnap reggel a kilencszeres magyar bajnok Harsányi Zoltán a második előfutamban erre egy abszolút leggyorsabb idővel válaszolt, ám a harmadik előfutamot már ismét Kárai nyerte, aki ezzel a köztes eredménylista élén zárt, megelőzve a három második helyet begyűjtő Vass Zoltánt, továbbá Alois Höllert, Harsányit, Puchert, a legutóbbi ob-futam győztesét, Wieszt Jankót, Simon Zoltánt, Kotán Pétert, Jürgen Weisst, Jansent, Tristan Ekkert és Kiss Pál Tamást, aki az utolsó bejutó helyen kvalifikálta magát az elődöntőbe.

A két elődöntő Kárai, illetve Vass győzelmét hozta, akik mellett Höller, Kotán, Simon és Harsányi jutott még be a döntőbe. A végső finálé Kárai magabiztos rajt-cél győzelmét hozta, de az egész hétvégén remeklő Vass második helye sem volt igazán veszélyben, míg a 3. helyre a két sokszoros magyar bajnok csatájából győztesen kikerülve végül Kotán futott be, 8 tizeddel megelőzve Harsányit.

Győzelmének és maximum pontszámos versenyének hála Kárai az összetettben is átvette a vezetést (igaz, csak két ponttal) Wieszt előtt, míg a tabella 3. helyét továbbra is Harsányi foglalja el, akit azonban szorosan követ csapattársa, Vass Zoltán. A nyirádi verseny krónikájához hozzátartozik, hogy az élmezőny tagjai közül többeket is nagyon komoly pechszéria hátráltatott a hétvégén. Wieszt SEAT-jában hol a kábelek, hol a jeladók mentek tönkre, hol a futómű ütődött el (az elődöntőben például kitört jobb hátsó kerékkel evickélt célba), Kiss Pál Tamás Skodájában hol a hajtás szakadt el, hol szenzorhiba miatt állt meg alatta az autó, hol pedig a kormányszervo szűnt meg funkcionálni, Harsányi Zoltán pedig az elődöntőben és a döntőben már 1-es sebességi fokozat nélkül hozta célba az Evo V-ös Mitsubishit a 3., illetve 4. pozícióban.

A többi kategória küzdelmei sem teltek izgalmas fordulatok nélkül, hiszen a Super1600-ban például Luigi borzolta a kedélyeket még szombaton egy apró hibával, aminek kis híján súlyos következményei lettek. A címvédő a Joker-kör bejáratát vette saját elmondása szerint kicsit túl szűkre, egy hupli megdobta autóját, és már nem tudtam elkerülni a falat, amelybe belecsapódva a Skoda egyik kereke kitört, a futómű kiszakadt. Csapata az egész estét végig szerelte, amit Luigi másnap egy magabiztos győzelemmel hálált meg. A döntőben Kovács Marcell, Szíjj Zsolt, Bánkuti Gábor, Mózer Attila és Nitro volt a befutó további sorrendje, de Mózer is szépen szakított ezen a hétvégén a pontokból, hiszen a köztes eredménylistát még ő vezette. Az összetettben Szíjj előnye 10 pont Bánkutival és Mózerrel szemben.

A SuperTouringCars +2000-ben mi magyarok kevésbé örültünk a fordulatoknak, elvégre Tóth Attila mindhárom előfutamot megnyerte, és honfitársunk a döntőnek is egyértelmű győzelmi eséllyel vágott neki. Ott viszont az első kanyarban ütközött Sebastian Fraissl BMW-jével, és nem elég, hogy kitört bal első felfüggesztése, de utólag még őt is találták vétkesnek az esetért, amiért a kizárás sorára jutott. A verseny végül Oliver Gruber győzelmével zárult, míg Tóth azzal vigasztalódhat, hogy Peitler Zsolt és Csendes Zsolt távollétében átvette a vezetést a bajnoki összesítésben.

A SuperTouring -2000-ben a korábbi Európa-bajnok Roman Castoral győzelme ezúttal sem lehetett kérdéses, a csehet ezúttal viszont két magyar pilóta foghatta közre a dobogón, Csizmadia Gergely és Répási Róbert személyében. Csirmaz Brúnót a döntőben egy féltengelytörés gátolta meg a jó eredmény elérésében, míg Góth Viktor az elődöntőben vérzett el, szintén műszaki probléma miatt.

A Magyar Kupában Stréhli Dominik és Csirmaz Brúnó között egész hétvégén ment a pingpong. Az első szabadedzésen Stréhli, a másodikon Csirmaz, az első előfutamon Stréhli, a másodikon Csirmaz, a harmadik megint Stréhli bizonyult az abszolút leggyorsabbnak. A Skoda Feliciát terelgető ifjú pilóta aztán az elődöntőjét is magabiztosan behúzta, Csirmaz viszont versenybalesetbe keveredett Gábor Norberttel, és mivel Hondájának rossz a rükverce, így nehezen tudott szabadulni a Skoda fogságából, és annak is örülnie kellett, hogy legalább a 3. helyen továbbment a döntőbe. Stréhli győzelmére a végső fináléban már senki sem jelentett veszélyt, Csirmaz viszont ügyes taktikázásának és jó tempójának köszönhetően visszatalált a 2. helyre a leintésig. A dobogó 3. fokára Czakó Roland állhatott fel. Az összetettben Csirmaz tovább növelte előnyét Vágner Gábor és Perendy Péter előtt.

Az Astra Kupában Szabolcs Róbert szilárdította meg vezető helyét a tabella élén újabb győzelmével, amit ezúttal Frederic Over és Ilosvay Péter előtt szerzett meg. Második helyének köszönhetően Over az összetettben is feljött ugyanebbe a pozícióba, egy ponttal megelőzve Nitrót.

A Swift Kupában Majerszky Gábor újabb győzelmének tapsolhatott a nyirádi közönség, míg a 2. helyen befutó Sárközi Róbert első dobogós helyezésének örülhetett az első osztályú magyar bajnokságban. A 3. helyen befutó Horváth Krisztián is minden elismerést megérdemel, hiszen ő a szombati előfutamon rommá törte autóját, ám csapata munkájának is köszönhetően valahogy innen is visszaküzdötte magát az élmezőnybe, és a végén idei immár harmadik dobogós eredményét ünnepelhette. 

A Junior Kupában sem született meglepetés: bár Széll Szabolcs egyre inkább szorongatja Harkányi Mátét, ám utóbbi ifjú pilóta Nyirádon is behúzta mindhárom előfutamot és a döntőt is, magabiztosan menetelve tovább a bajnoki cím felé. Széll lett a második, míg a dobogó harmadik fokára Hangodi Bendegúz ért fel.

Képgaléria

A nyirádi ralikrossz ob-futam legjobb képei – vasárnap

A nyirádi verseny végeredménye:

SuperCar: 1. Kárai Tamás, 2. Vass Zoltán, 3. Kotán Péter, 4. Harsányi Zoltán, (…) 8. Wieszt Jankó, 10. Kiss Pál Tamás.

Super1600: 1. Luigi, 2. Kovács Marcell, 3. Szíjj Zsolt, 4. Bánkuti Gábor, 5. Mózer Attila, 6. Nitro. 

STC+2000: 1. Oliver Gruber, 2. Patrick Breiteneder, 3. Sebastian Fraissl, (…) 6. Tóth Attila.

STC-2000: 1. Roman Castoral, 2. Csizmadia Gergely, 3. Répási Róbert.

Magyar Kupa: 1. Stréhli Dominik, 2. Csirmaz Brúnó, 3. Czakó Roland.

Astra Kupa: 1. Szabolcs Róbert, 2. Frederic Over, 3. Ilosvay Péter.

Swift Kupa: 1. Majerszky Gábor, 2. Sárközi Róbert, 3. Horváth Krisztián.

Junior Kupa: 1. Harkányi Máté, 2. Széll Szabolcs, 3. Hangodi Bendegúz.

Az ob nem hivatalos állása:

SuperCar: 1. Kárai Tamás: 107, 2. Wieszt: 105, 3. Harsányi: 96, 4. Vass: 94, 5. Kotán: 84, 6. Kiss Pál Tamás: 80.

Super1600: 1. Szíjj: 115, 2. Bánkuti: 105, 3. Mózer: 105, 4. Kovács: 99.

STC+2000: 1. Tóth: 74,5, 2. Peitler: 66,5, 3. Csendes: 59.

STC-2000: 1. Castoral: 110, 2. Csizmadia: 82,5, 3. Csirmaz: 75,5.

Magyar Kupa: 1. Csirmaz: 123, 2. Vágner: 105, 3. Perendy: 103, 4. Stréhli: 96.

Astra Kupa: 1. Szabolcs: 125, 2. Over: 111, 3. Nitro: 110, 4. Ilosvay: 104.

Swift Kupa: 1. Majerszky: 128, 2. Bánkuti: 103, 3. Madari: 94, 4. Horváth: 91.

Junior Kupa: 1. Harkányi: 128, 2. Széll: 116, 3. Hangodi: 109.