F1
2015. június 10. szerda, 12:56
Szerző: Gellérfi Gergő
Bernie Ecclestone Montrealban leült tárgyalni a New Jersey-i F1-es futam promóterével, s úgy tűnik, hogy még az sem kizárt, hogy már 2016-ban megvalósul a régóta tervezett verseny.
A New Jersey-i Port Imperial utcai pályára tervezett futam a 2013-as és a 2014-es előzetes versenynaptárban is szerepelt Amerikai Nagydíj néven, ám végül egyik alkalommal sem valósult meg Bernie Ecclestone régi álma, a manhattani panoráma előtt rendezett verseny. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a promóter, Leo Hindery nem találta meg a szükséges befektetőket, s végül annak ellenére sem állt össze a költségvetés, hogy Ecclestone maga segített a hitelszerzésben – ami jól mutatja, hogy mennyire szerette volna, ha megvalósul ez a verseny.
Amikor tavaly már az előzetes versenynaptárba sem került be a futam, a legtöbben tényként könyvelhettük el, hogy nem lesz Formula-1-es nagydíj New Jerseyben, ám most úgy tűnik, hogy mégsem kell még feladnia a reményt azoknak, akik bíztak a verseny megvalósulásában. Hindery ugyanis péntek délelőtt Montrealban találkozott Bernie Ecclestone-nal, hogy egyeztessenek a projekt újraindításáról, amitől az F1 első embere annak ellenére sem zárkózott el, hogy a jövő évi naptár roppant zsúfoltnak ígérkezik.
Az elismert F1-es szakírónak, Adam Coopernek nyilatkozó Ecclestone nem cáfolta az értesülést: „Hindery szeretné, ha megvalósulna az a verseny. Felmérjük a helyzetet és meglátjuk, mit tehetünk” – mondta a 84 éves milliárdos, akit arról is megkérdeztek, vannak-e anyagi jellegű problémák a FOM és a prómoter közt: „Nem, nem tartozik nekünk semmivel” – felelte a brit üzletember.