Autó
2015. június 12. péntek, 20:47
Minden autóbolond bakancslistáján az első helyen szerepel, hogy egyszer elmenjen a legendás Nürburgringre. De hogyan lehetne úgy megoldani ezt, hogy ne menjen rá az utolsó fillérünk is a tankolásra?
Ha már az ember a Nürburgringre megy, és szeretne is lefutni ott pár kört, akkor elég valószínű, hogy egy élvezetes teljesítményű autóval indul útnak – csakhogy ezek igencsak szomjas jószágok ám. Egy közel 1400 kilométeres utazást viszont enyhén szólva is beárnyékol, ha nem marad pénz szállásra, és az autóban kell aludni…
Örömmel tudatjuk, hogy létezik megoldás. Díjnyertes izomautó-sorozatunk első dízelmotoros változata, a Focus ST Diesel 8,1 másodperc alatt gyorsul százas tempóra – viszont a fogyasztása csupán 4,5 l/100 km.
Na de lehet a dízel ST ugyanolyan élvezetes, mint amilyen takarékos? Nos, nem kellett kínzással kényszeríteni minket arra, hogy hajlandók legyünk elzarándokolni a Ringre, s a legpraktikusabb – és egyben legélvezetesebb – módon kideríteni az igazságot.
A csomagtérbe bepakoltunk a videós cuccot, feltankoltunk kávéval, és leléptünk Londonból. Persze London már csak London marad, úgyhogy amíg el nem értük az M2-es autópályát, a metropolisz forgalma szorgosan apasztotta az üzemanyagtartályt.
De két órával később Doverben voltunk, és a komp már indult is velünk a francia part felé… aztán szárnyaló szellemünket sajnos egy csomó közlekedési torlódás kötötte gúzsba, miközben átautóztunk Belgiumon, Hollandián, végül pedig Németországon.
A határt Aachenhez közel léptük át, és meglepődve láttuk, hogy a tank még közel kétharmadig van. Az ST-ből eddig még nem tudtuk kiautózni a maximumot – de ami késik, nem múlik.
Az 1920-as évek vége felé épült Nürburgring nem a szorongó úrvezetőknek való hely. Több mint 70 kanyarja közül egy csomót be sem lehet látni; nem véletlen, hogy a Formula 1 háromszoros bajnoka, Jackie Stewart egyszerűen csak Zöld Pokolnak hívta ezt a pályát.
A jobbik eszünkre hallgatva inkább Paul Wijgaerts kezébe adtuk a volánt, aki tapasztalt veterán, hiszen több mint 7000 kört nyomott már le a 21 kilométeres pályán, és különben is napszemüveget visel. Ekkor még mindig több mint fél tank gázolajunk volt (szóval a dízelmotor fogyasztása kipipálva).
Kicsit húzós dolog volt Pault filmezni, miközben 210-es tempóban nyomta a gázt ezen a kanyargós pályán, bár lássuk be, ennél azért kellemetlenebbül is el lehet tölteni Németország közepén egy napsütéses délelőttöt. Szóval egy hatalmas, kövér pipa az ’élvezet’ és a ’sebesség’ szavak mellé!
Kicsit később végre vissza tudtuk könyörögni tőle a slusszkulcsot, de helyette egy zamatos sztéket kellett ígérnünk neki a stílusos nevű Ördög Bisztóban, s ezután már csak be kellett állítanunk a navigációt, hogy vigyen minket haza – azzal a kevesebb mint fél tanknyi gázolajjal, ami maradt.
Nagy volt a kísértés, hogy rátankoljunk valamennyit, de úgy döntöttünk, hogy tartjuk magunkat az eredeti tervhez – és persze a közlekedési szabályokhoz –, és jó tempóban autóztunk vissza a partig, majd átkeltünk a Csatornán, és megérkeztünk kiindulási helyünkhöz, a Tower Bridge lábához, mindössze 18 órával azután, hogy nekivágtunk az útnak.
Hogy hogyan jön össze egyetlen tank üzemanyagból egy ekkora út, amibe még belefér egy (na jó, kettő) versenypálya-kör is? Nézd meg a videót, és kiderül…
