Montoyát saját beállításaival győzték le

USA

2015. június 14. vasárnap, 08:17

Will Power szerezte meg a pole-t az IndyCar torontói hétvégéjén, bár csak az utolsó pillanatban múlta felül Juan Pablo Montoyát, miután átvette a kolumbiai által használt beállításokat.

Az IndyCar szezonbeli egyetlen USA-n kívüli hétvégéjét tölti a kanadai város utcai pályáján, ahol az edzések során Montoya tűnt a legerősebbnek az ismét a mezőny fölé magasodó Penske autói közül. Az időmérő nagy részében szintén ő állt az élen, ám miután nem tudta elég jól összerakni utolsó gyorskörét, két csapattársa is beférkőzött elé.

Az utolsó percben előbb Simon Pagenaud állt az élre, de ő csak néhány pillanatig érezhette markában a pole-t, hiszen a címvédő Will Power még tovább faragott a legjobb időből, bebiztosítva az első rajthelyet.

16C_3462

„Mindent bevetettünk. Az utoljára próbált beállítás remek volt – Montoyáé irányába indultunk el vele, és hirtelen minden sokkal jobbá vált. A végén igazán kellemessé vált vezetni az autót” – örült sikerének Power, elismerve hogy idősebb, de a sorozatban tapasztalatlanabb kolumbiainak is köszönheti az első helyet.

Montoya higgadtan vette tudomásul, hogy a legvégén két pozíciót is vesztett: „Elvégre csapattársak vagyunk, szóval rendben van” – mondta Power húzásáról. „Sokáig eltérő beállításokat használtunk ezen a hétvégén, és számomra nagyon furcsának is tűnt, amit ők választottak. Kár érte, mert a második időmérős köröm remekül sikerült, de az utolsóban túl sok hibát vétettem. De hát így megy ez. Most panaszkodok a harmadik hely miatt, hiszen ez a legrosszabb eredményem az egész hétvége során. Szóval még mindig elég jól néz ki a helyzet.”

A negyedik a bajnoki csata másik résztvevője, Scott Dixon lett, őt pedig Sebastien Bourdais és Luca Filippi követték a leggyorsabb hat között. A negyedik Penske-vel Helio Castroneves a hetedik helyen zárt, így éppen lemaradt a kvalifikáció utolsó fordulójáról.

 

Az időmérő végeredménye:

























# Versenyző Csapat Autó Idő Hátrány
1 Will Power Team Penske Dallara-Chevrolet 59.4280
2 Simon Pagenaud Team Penske Dallara-Chevrolet 59.6095 0.1815
3 Juan Pablo Montoya Team Penske Dallara-Chevrolet 59.6242 0.1962
4 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Dallara-Chevrolet 59.8879 0.4599
5 Sebastien Bourdais KVSH Racing Dallara-Chevrolet 59.9012 0.4732
6 Luca Filippi CFH Racing Dallara-Chevrolet 1:00.2312 0.8032
7 Helio Castroneves Team Penske Dallara-Chevrolet 59.8940
8 Takuma Sato AJ Foyt Enterprises Dallara-Honda 59.9500
9 Tony Kanaan Chip Ganassi Racing Dallara-Chevrolet 1:00.0901
10 Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Dallara-Honda 1:00.1241
11 Josef Newgarden CFH Racing Dallara-Chevrolet 1:00.1323
12 James Jakes Schmidt Peterson Motorsports Dallara-Honda 1:00.4576
13 Carlos Munoz Andretti Autosport Dallara-Honda 1:00.6849
14 Jack Hawksworth AJ Foyt Enterprises Dallara-Honda 1:01.4569
15 Charlie Kimball Chip Ganassi Racing Dallara-Chevrolet 1:00.8553
16 Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Dallara-Honda 1:01.5959
17 Sebastian Saavedra Chip Ganassi Racing Dallara-Chevrolet 1:00.9926
18 Marco Andretti Andretti Autosport Dallara-Honda 1:01.9907
19 Conor Daly Schmidt Peterson Motorsports Dallara-Honda 1:01.2543
20 Stefano Coletti KV Racing Technology Dallara-Chevrolet 1:02.4000
21 Tristan Vautier Dale Coyne Racing Dallara-Honda 1:01.5065
22 Gabby Chaves Bryan Herta Autosport Dallara-Honda 1:02.4016
23 Rodolfo Gonzalez Dale Coyne Racing Dallara-Honda 1:05.0167