A Ferrari csúcsra járatja tehetségeit

F1

2015. június 15. hétfő, 20:17

Az Osztrák Nagydíj utáni kétnapos F1-es teszten ketten is lehetőséget kapnak a Ferrari Pilóta Akadémia tagjai közül: Raffaele Marciello a Saubert, Antonio Fuoco pedig a Ferrarit vezetheti majd.

Nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben bármelyikük is versenylehetőséget kapna minden idők legsikeresebb istállójánál (főleg a 2016-ban életbe lépő licencpontok tükrében), de a Ferrari szeretne minden lehetőséget megragadni arra, hogy fejlessze pilótái képességeit. Raffaele Marciello ennek köszönhetően már két alkalommal is vezethette a Sauber Ferrari-motor hajtotta C34-esét, Malajziában és Spanyolországban, Ausztriában pedig ismét beülhet a kék-sárga masinába, a versenyt követő tesztnapok egyikén.

Az olasz Barcelonában nem csak a szabadedzéseken bővíthette F1-es tapasztalatait, hiszen szintén ott volt a futam utáni gyakorlás mindkét napján, egyik nap a Sauber, másik nap a Ferrari színeiben. A GP2 jelenlegi újoncának sűrű hétvégéje lesz tehát, de jobban kell teljesítenie az idei egy dobogós helyezésnél az F1 előszobájában, ha tényleg képbe szeretne kerülni egy F1-es versenyülést illetően.

A Ferrari azonban nem csak neki, hanem egy F1-est még soha sem vezető srácnak is lehetőséget ad a bemutatkozásra: a jelenleg a GP3-ban versenyző Antonio Fuocónak, aki két éve első lett a Formula-Renault 2.0 Alps bajnokságban – olyan mai WSR-menőket legyőzve, mint Egor Orudzhev, Nyck de Vries, vagy Matthieu Vaxiviére. Fuoco kedden ülhet be az SF15-T-be, szerdán pedig Esteban Gutierrez hajthatja meg vörös gépet.

Tagged: