Amerikai versenyző helyettesíti Szabó Krisztiánt Charlotte-ban

Egyéb

2015. június 15. hétfő, 18:45

Szerző: OXXO Energy Truck Race Team

A Truck Race Team USA megtalálta a megfelelő személyt
Szabó Krisztián pótlására a Meritor Champ Truck World
Series következő, július 2. és 4. között, a Charlotte Motor
Speedwayen megrendezésre kerülő fordulójára.

Boileau fogja vezetni a csapat Volvo VNL 670 versenykamionját, azzal a nem titkolt céllal, hogy minél több ponttal gazdagítsa a csapat eddigi ponttermését. Tommy Boileau egy igazi versenyzőcsalád harmadik generációs sarja. Mindkét nagyapja versenyzett, ahogy a szülei is, akik ráadásul így is ismerték meg egymást. Tommy 7 évesen kezdett el gokartozni, majd 14 évesen sokszoros bajnokként váltott a sportautózásra, ezzel ő lett az Egyesült Államok legfiatalabb nemzeti licensszel rendelkező versenyzője. A sportautózás világában is számos újonc és abszolút bajnoki címet szerzett. 2012-ben profi versenyzőnek állt, és a Pirelli World Challenge Series futamain kívül együléses formulaautókkal is teljesített néhány versenyt.

Clip_1

A versenyzés mellett éveken át a Bob Bondurant versenyzőiskola instruktoraként tevékenykedett, miközben olyan csapatok autóinak fejlesztését segítette, mint az Olsbergs MSE. Nemrég helyezkedett el új állásában: a Pikes Peak International Racewayen működő Richard Petty Driving Experience műveleti menedzsere és főinstruktora lett. Itt ülhetett bele először a Truck Race Team USA Volvo VNL 670-es versenykamionjába is, egy rövid, 6 körös shakedown keretében.

„Örömmel jelentjük be, hogy Tommy elválalta ezt a hirtelen jött lehetőséget és így helyettesíteni tudja Szabó Krisztiánt a Charlotte-i versenyen. Tommyval tavaly szeptemberben kerültünk kapcsolatba, amikor érdeklődött nálunk a kamionversenyzés iránt. Innentől kapcsolatban maradtunk egymással, és most eljött számára a várva várt lehetőség, hiszen a Meritor Champ Truck World Series negyedik fordulóján csapatunk Volvójával teljesítheti első kamionversenyét. Ő lesz a csapat első amerikai versenyzője, és alig várjuk már vele a közös munkát” – kommentálta a hírt Jobbágy Ákos csapatfőnök.

Clip_2_1

A beugró pilóta, Tommy Boileau szintén örömét fejezte ki a bejelentés kapcsán: „Nagy büszkeséggel tölt el, hogy bejelenthetem, én fogom vezetni a Truck Race Team USA kamionját a Charlotte Motor Speedwayen. Az egész csapat nagyon segítőkész, és öröm lesz velük együtt dolgozni, ezért már alig várom, hogy a jövőben én is hozzátehessem a magam részét a csapat sikereihez.”