Retro – A legviccesebb „előzés” a Ferraritól

Retro

2015. június 18. csütörtök, 16:42

Ma napra pontosan 26 évvel ezelőtt rendezték minden idők egyik legkaotikusabb F1-es versenyét, az 1989-es Kanadai Nagydíjat, amely a Ferrari bohózatba illő jelenetével indult, és Senna drámájával zárult.

A forgatókönyvet írta és rendezte: az időjárás! Szombatról vasárnapra virradó éjszaka ugyanis egy kiadós eső áztatta el a Gilles Villeneuve-ről elnevezett pályát, és a verseny kezdetére pont annyira száradt fel a pálya, hogy szinte lehetetlen legyen eldönteni a pilótáknak, vajon száraz vagy esős pályára alkalmas gumikkal érdemes inkább elrajtolni.

Volt is nagy fejtörés és kapkodás a rajt előtti percekben, és volt, aki az utolsó utáni pillanatban, a felvezető kör végén gondolta meg magát, és hajtott a rajtrács helyett egyenesen a bokszba, hogy slick gumikra cserélje esős abroncsait. A két Ferrari, Nigel Mansell és Gerhard Berger mellett Alessandro Nannini (Benetton) is így tett. Gyorsan a bokszba robogtak tehát, és miután csapatuk lecserélte abroncsaikat, gondolkodás nélkül hajtottak is vissza a pályára, azzal a szent meggyőződéssel, hogy közben a mezőny már elrajtolt!

Mansell az 1. körben hivatalosan vezette a versenyt, bár nem tudott róla…

Ez azonban nem így volt! A két McLaren-Honda Alain Prosttal és Ayrton Sennával a volánnál még nagyban a startjelre várt az első sorban, a pole-pozícióból induló francia hiába kapta el tökéletesen a rajt pillanatát, nemsokára azzal szembesült a pályán, hogy előbb a Benetton, majd a két Ferrari esőfüggönyében halad, miután azok surranópályán beelőzték őt! Ez volt minden idők talán legviccesebb módja annak, hogy valaki az élre álljon egy versenyben, de természetesen mindhárom vétkest kizárták utólag a versenyből a komikus esetért. Ami egyébként nem az ő hibájuk volt, mivel ebben az időben még nem volt a bokszutcák végén lámpa, ami pirosan világíthatott volna, ezt csak a mostani kirívó eset után vezették be az F1-be.

Prost amúgy sem örülhetett volna sokáig a vezetésnek, miután az 1. kör végén ő is a bokszba hajtott slickekért, majd a következő körben eltört McLarenjének felfüggesztése, így véget ért számára a verseny. Az élen közben teljesen megkavarodott a sorrend, miután szinte mindenki kiállt a bokszba száraz pályára alkalmas gumikért, csak a két Williams-Renault, Riccardo Patrese és Thierry Boutsen nem, így ők vették át a vezetést.

Hamarosan Stefan Johansson is a kizárás sorsára jutott, a svéd elé azt követően lengették be a fekete zászlót, hogy kis túlzással az egész berendezést magával akarta vinni a pályára bokszkiállása után – kerékrögzító eszközök és egyéb szerszámok repkedtek utána mindenfelé!

Boutsen a legrosszabbkor váltott slick gumikra, a végén mégis ő örülhetett

Boutsen a lehető legrosszabb pillanatban váltott slickekre, pont mielőtt jobban elkezdett rázendíteni az eső, miközben Patrese nyerő helyzetbe került azzal, hogy végig kint maradt az esős gumikon, ezzel két kiállást is megspórolva magának, hiszen akik az imént slickre váltottak, azok most mehettek vissza újból esős abroncsokért…

A 2. helyen Derek Warwick, a harmadikon Nicola Larini haladt ekkor, de utóbbit Senna hamar visszaelőzte. A brazil ihletett formában versenyzett az extrém körülmények között, és sokkal gyorsabb volt mindenkinél az esőben. Patrese hamarosan kiállt az élről kerékcserére – kopott esős gumijait cserélte újra –, így Warwick vette a vezetést, a nyomában Sennával. A brazil itt sem sokáig időzött, kihasználva tempófölényét simán faképnél hagyta Warwickot, akinek nem sokkal később a motorja is megadta magát.

Senna innentől folyamatosan növelte az előnyét az élen, és simának tűnő győzelmét még biztosabbá tette, hogy az addig 2. helyen haladó Patrese egy alváz probléma miatt visszalassult, így csapattársa, Boutsen is megelőzte, és a belga lépett elő az éllovas McLaren fő üldözőjének. Az igazi dráma azonban csak ez után következett! Senna alatt 3 körrel a leintés előtt elfüstölt a Honda-motor, így az 1. hely Boutsen ölébe hullott. Ez volt a belga pilóta és egyben a Williams-Renault társulás legelső F1-es győzelme, amit Patrese 2. helye tett teljessé.

A Dallara is örülhetett, hiszen Andrea de Cesaris az olasz kiscsapat első dobogós helyezését szerezte a száguldó cirkuszban, míg a pontszerzők névsorát Nelson Piquet, René Arnoux és Alex Caffi tették teljessé.

A kaotikus futam kissé hasonlóan kaotikus videó-összefoglalója: