Szabó Krisztián: Még pár tized és jó lesz

Ralikrossz

2015. június 20. szombat, 18:21

Szerző: Borbás Bálint, Fotó: Johnny Loix

A 2015-ös FIA Ralikrossz Európa-bajnokság harmadik, a németországi Esteringen rendezett fordulójának szombati napját vegyes érzésekkel zárta Szabó Krisztián.

A Super1600 nagyon erős és kiegyenlített Eb-mezőnyében az első nap végi 9. hely jó eredménynek számít, ő azonban igazi maximalistaként ennél mindig többre vágyik, ezért vasárnap mindenképp gyorsulni szeretne.

A 23 éves magyar versenyző az Európa-bajnokság eddigi futamain sem az első napon brillírozott, és mondhatni, teljesen szokványosan kezdett az Esteringen is, úgyhogy aggodalomra semmi ok. A portugál nyitófordulóban például a 8. helyet foglalta el az első nap végi összesítésben, onnan sikerült a végén nyernie, míg Belgiumban az első napi 10. helyről jött előre másnap a 6. pozícióba. Most három előfutam után a 9. helyet foglalja el a Super1600 köztes eredménylistáján, de bízik benne, hogy az igazán jó dolgokat ezúttal is a vasárnap tartogatja a számára, amikor tovább tud majd gyorsulni a Volland Racing Mk2-es Skoda Fabiájával.

„Annyira nem jó ez a 9. hely, de végül is még nincs veszve semmi. Kicsit még gyorsulnom kell, de szerencsére nem másodpercekről, hanem néhány tizedről beszélünk. Ennyi kéne ahhoz, hogy holnap sokkal előrébb kerüljek a sorban, mert a 3. helytől lefelé hihetetlenül szorosak az időeredmények. A szabadedzésen egyből nagyon jól ráéreztem a pályára, de onnan keveset sikerült már tovább gyorsulnom az előfutamok során, úgyhogy holnap ezen szeretnék javítani” – kezdte első nap végi értékelését a német Eb-ről Szabó Krisztián, aki az első előfutamban a 12., majd a másik kettőben egyaránt a 9. helyen végzett, így áll összesítésben is ez utóbbi pozícióban a vasárnapi folytatás előtt.

„A rajtjaim sem voltak tökéletesek, és az első kanyarokban volt néhány csetepaté körülöttem, de alapvetően a tempómból hiányzott még pár tized, amit holnapra meg kell találnunk. Most leülünk a csapattal együtt, megnézzük a belső kamerás felvételeket, kielemezzük a telemetriai adatokat, és remélhetőleg egyből látni fogjuk, hogy hol bujkál az a néhány tized, amit holnap le kéne faragnunk a leggyorsabbakkal szemben. Nem vagyok elégedett a mai eredményemmel, de látom és érzem a lehetőséget a javulásra, ezért nyugodtan és sikerre éhesen várom a holnapi utolsó előfutamot, illetve az elődöntőt és a döntőt, ahová mindenképp szeretnék bejutni” – teszi hozzá a pilóta, aki eddig minden ralikrossz Eb-futamán a döntőben szerepelt, amin elindult.