Raikkönen ki akarja deríteni, mi történt vele

F1

2015. június 21. vasárnap, 18:49

Szerző: Gellérfi Gergő

Nem versenyzői hibának, hanem autója furcsa viselkedésének tudja be a történteket 2007 F1-es bajnoka, aki azt is kiemelte, hogy nem csupán ő, hanem a sportbírók is komoly veszélyben voltak.

A német Speed Week magazin megszólaltatta Kimi Raikkönent a futam elején történt nagy balesettel kapcsolatban: a finn világbajnok az első körben megcsúszott, s összeütközött Fernando Alonsóval. Az esetnek riasztó következményei lettek: a McLaren valósággal felmászott Raikkönen autójára, s csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem találta el a finn versenyző fejét az érkező autót.

A baleset okáról Raikkönen így nyilatkozott: „Kipörögtek a hátsó kerekeim, s az autó hirtelen kitört balra. Ennyi volt, nem tudom, tehettem volna-e bármit… Csak úgy megtörtént, az eredmény pedig ismert” – mondta Raikkönen, akinek ezt követően felvetették, hogy Alonso nagyon furcsának értékelte az esetet. A finn így felelt:

kimi_alonso_crash

„Bizony, nem normális dolog, ami történt. De egyelőre erről nem tudok többet mondani… Hogy veszélyes volt-e? A versenyzés mindig veszélyes, és ha valami tönkremegy, akkor egy pillanat alatt nagyon csúnya dolgok történhetnek. Szerencsére ma megúsztuk” – mondta Raikkönen, majd az Alonso autója és saját sisakja közti távolság kapcsán hozzátette: „Hát ideálisnak nem nevezhetném… De ez igazából a sportbírókra volt veszélyes, akik közvetlenül a pálya széle mellett álltak.”

Végül Raikkönen azt is leszögezte, hogy ki kell vizsgálni, miért viselkedett az autója úgy, ahogy: „Nagyon furcsa volt… Harmadik vagy negyedik fokozatban voltam, és sosem vártam volna ilyen reakciót az autómtól… Valami történt, ki kell derítenünk, hogy pontosan mi.”

Tagged: