Megint megverte a Ferrarit a Williams

F1

2015. június 21. vasárnap, 19:17

Szerző: Strommer Benjamin

Ismét az olasz ellenfél hibáját kihasználva szereztek dobogót. Miközben Massa ünnepelt, Bottas bevallotta, ötödik helyénél jóval többre számított az F1-es Osztrák Nagydíjon.

A szezon első hat versenye kifejezetten látványtalanul alakult a Williams számára, amely szinte állandóan a legjobb hat között zárt mindkét autóval, a Mercedes és Ferrari által kisajátított dobogóra azonban egyszer sem fért fel – még a csapat is bevallotta, szándékosan teljesítenek unalmas versenyeket, hogy bezsebeljék a biztos pontokat. A kocka azonban fordult az elmúlt két helyszínen, Kanadában Valtteri Bottas állt pódiumra Kimi Raikkönen megpördülése után, a Red Bull Ringen pedig Felipe Massa profitált Sebastian Vettel elrontott kiállásából.

„El vagyok ragadtatva az eredménytől, a csapat nagyszerű munkát végzett, fantasztikus verseny volt. Kihasználtuk a Ferrari lassabb bokszkiállását, aztán megragadtuk a felbukkanó lehetőségeket, hogy megszerezzük a dobogós helyet, amely számomra idén az első” – mondta Felipe Massa. Ez 40. pódiuma teljes F1-es pályafutása során. „A csapat ösztökélt engem a verseny utolsó részében, én pedig a legjobbat hoztam, hogy magam mögött tarthassam Vettelt. Tudtam, hogy ez nem a hibázás ideje, csodálatos volt beérni.”

Az ötödikként leintett Valtteri Bottas nem ugrott ki bőréből, miközben versenyét értékelte. „Ez jó eredmény a csapat számára. De személy szerint többet reméltem a versenytől. Élveztem az előzéseimet, kár, hogy nem előrébb történtek a mezőnyben. A futam közepén fékgondjaim támadtak, amelyeket kezelnem kellett. A konstruktőri bajnokságban csökkentettük a különbséget az előttünk levő csapathoz képest. Gratulálok Felipének remek dobogós eredményéhez” – mondta a finn versenyző, aki elsősorban Nico Hülkenberggel csatázott.

Harmadik és ötödik helyével a Williams 25 ponttal gazdagodott a hétvégén, míg a Ferrari csupán 12-vel. A konstruktőri tabella második és harmadik helyezettjét elválasztó 63 pont azonban továbbra sem nevezhető könnyen ledolgozhatónak.

Tagged: