Raikkönen kegyvesztett lett az olasz sajtóban

F1

2015. június 23. kedd, 21:17

Szerző: Strommer Benjamin

Az itáliai újságírók a Ferrari-pilóta jövőjére szerettek volna fényt deríteni az F1-es Osztrák Nagydíjon, mikor a finn versenyző pár keresetlen szóval illette őket. Talán nem kellett volna.

Továbbra sem tudni semmit Kimi Raikkönen 2016-os jövőjéről, emiatt elkerülhetetlen, hogy spekulációk kapjanak szárnyra. A Red Bull Ringen múlt csütörtökön egy olasz újságíró arról a pletykáról kérdezte a versenyzőt, mely szerint jelentős fizetésmegvonást kell eltűrnie, ha a következő szezonban is az istállónál akar maradni. A médiával amúgy sem túl szoros barátságban levő Raikkönen kifakadt a feltételezés hallatán. „Állandóan baromságokat írtok le mindannyian” – mondta az újságíróknak.

A sértett önérzetű olasz sajtó keményen vágott vissza, a hét elején megjelenő lapok kíméletlenül emlegették, hogy Raikkönen mindössze 18. helyen zárta az időmérőt, a futamon pedig már az első körben nagy balesetbe keveredett Fernando Alonsóval.

„Mindenki Raikkönen nagy válaszára várt a kanadai fiaskó után” – írta a Sport Mediaset szerzője, Giorgio Teruzzi, utalva a Montrealban elveszített pódiumra. „És válaszolt is. Nehéz elaludni az időmérő alatt, de neki sikerült. Nehéz hetedik sorból indulni egy Ferrarival, de neki sikerült. Marchionne elnök épp most jelentette ki, Kimi jövője a saját kezében van. Azonnali visszajelzést kapott.”

A La Repubblica napilap sem fogalmazott kíméletesebben. Szerintük Raikkönen „összezúzta a szerződéshosszabbításra való esélyeit”, amint a szalagkorlátnak csapódott. Alberto Sabbatini, az Autosprint szaklap főszerkesztője a Kanadai Nagydíjon elszenvedett megforgás emlegetésével élcelődött. A finn pilóta a motorvezérlő elektronikának tulajdonította azt a hibát. A bokszkiállások során használt karakterisztika állítólag nem váltott át a normál üzemmódra, emiatt pördült meg Raikkönen kivezető körén. Sabbatini szerint a pilóta Ausztriában biztosan a rajtüzemmódot felejtette el kikapcsolni.

„Három évvel ezelőtt Kimi azt mondta a mérnökeinek a Lotusnál, ’hagyjatok egyedül, tudom, mit csinálok’. Talán itt az idő, hogy emlékeztessék, mit is kell” – ostorozta az olasz istálló utolsó világbajnokát az újságíró.

Tagged: