Motor
2015. június 25. csütörtök, 15:15
Dani Pedrosa bizonyult a leggyorsabbnak a királykategória csütörtök délutáni szabadedzésén Hollandiában: a Repsol Honda pilótája 12 ezreddel Marc Marquez tavalyi pályacsúcsát is felülmúlta. A csapattárs lett a második, megelőzve a délelőtti legjobb Valentino Rossit, míg az előző négy versenyt megnyerő Jorge Lorenzo a hatodik helyen zárt.
Csütörtök délután 14 óra 5 perckor vette kezdetét a MotoGP második szabadedzése Assenben. A mostani gyakorlás sokkal jobban kezdődött Marc Marquez számára, mint a délelőtti, amikor már rögtön a kivezető körén elesett, ugyanis a 2014-es vázzal próbálkozó spanyol tíz perc után egészen közel járt már tavalyi körrekordjához is. Mögötte Andrea Iannone volt a második az első tréningen nem villogó Ducatival, míg a harmadik helyen Jorge Lorenzo nevét olvashattuk, megelőzve Dani Pedrosát és Valentino Rossit – igaz, még a „Doktor” is öt századon belül volt három hellyel előrébb tartózkodó honfitársához képest, miközben a repsolos éllovastól mindannyian alaposan le voltak maradva.
Bár az eredmények tekintetében sokáig csak az okozott változást, hogy Aleix Espargaro feljött másodiknak a Suzukival, voltak izgalmas jelenetek a pályán: Marquez például fél körön keresztül úgy próbált meg kívül-belül elmenni Lorenzo mellett, mintha már a futam zajlana. Tíz perccel a vége előtt aztán Rossi is képernyőre került, méghozzá azzal, hogy körről körre faragott a repsolos éllovassal szembeni hátrányán. A kilencszeres vb-első egyelőre jobban kezdi ezt a hétvégét, mint az eddigieket, ám az csak a holnapi időmérőn dől el véglegesen, hogy valóban sikerült-e javítania az edzésteljesítményén, amely a legnagyobb hátrányának tűnik a Lorenzo elleni világbajnoki hadjáratban.
A hajrában aztán szokás szerint sokan tudtak javítani addigi legjobbjukon, ám ez kétségkívül Pedrosának sikerült a legjobban, a nagydíjról nagydíjra egyre jobb formába lendülő spanyol ugyanis csapattársa pályacsúcsot is hajszállal felülmúlva 1:33.450-nél állította meg a stoppert! Ez végül elegendőnek is bizonyult az elsőséghez, míg Marquez is megtartotta második helyét, így a Repsol Honda kettős sikernek örülhetett. Rossi végzett a harmadik pozícióban, megelőzve Iannonét és a legjobb szatellit versenyző Cal Crutchlow-t, míg az előző négy futamot egyaránt megnyerő Lorenzónak ezúttal csak a hatodik hely jutott. Folytatás pénteken 9:55-kor a harmadik szabadedzéssel.
A 2. szabadedzés végeredménye:
1.
|
Dani PEDROSA
|
SPA
|
Repsol Honda Team
|
Honda
|
1’33.450
|
|
2.
|
Marc MARQUEZ
|
SPA
|
Repsol Honda Team
|
Honda
|
1’33.589
|
0.139 / 0.139
|
3.
|
Valentino ROSSI
|
ITA
|
Movistar Yamaha MotoGP
|
Yamaha
|
1’33.652
|
0.202 / 0.063
|
4.
|
Andrea IANNONE
|
ITA
|
Ducati Team
|
Ducati
|
1’33.699
|
0.249 / 0.047
|
5.
|
Cal CRUTCHLOW
|
GBR
|
CWM LCR Honda
|
Honda
|
1’33.734
|
0.284 / 0.035
|
6.
|
Jorge LORENZO
|
SPA
|
Movistar Yamaha MotoGP
|
Yamaha
|
1’33.741
|
0.291 / 0.007
|
7.
|
Andrea DOVIZIOSO
|
ITA
|
Ducati Team
|
Ducati
|
1’33.844
|
0.394 / 0.103
|
8.
|
Aleix ESPARGARO
|
SPA
|
Team SUZUKI ECSTAR
|
Suzuki
|
1’33.857
|
0.407 / 0.013
|
9.
|
Danilo PETRUCCI
|
ITA
|
Octo Pramac Racing
|
Ducati
|
1’34.133
|
0.683 / 0.276
|
10.
|
Maverick VIÑALES
|
SPA
|
Team SUZUKI ECSTAR
|
Suzuki
|
1’34.232
|
0.782 / 0.099
|
11.
|
Pol ESPARGARO
|
SPA
|
Monster Yamaha Tech 3
|
Yamaha
|
1’34.321
|
0.871 / 0.089
|
12.
|
Yonny HERNANDEZ
|
COL
|
Octo Pramac Racing
|
Ducati
|
1’34.406
|
0.956 / 0.085
|
13.
|
Bradley SMITH
|
GBR
|
Monster Yamaha Tech 3
|
Yamaha
|
1’34.627
|
1.177 / 0.221
|
14.
|
Scott REDDING
|
GBR
|
EG 0,0 Marc VDS
|
Honda
|
1’34.643
|
1.193 / 0.016
|
15.
|
Stefan BRADL
|
GER
|
Athinà Forward Racing
|
Yamaha Forward
|
1’34.664
|
1.214 / 0.021
|
16.
|
Loris BAZ
|
FRA
|
Athinà Forward Racing
|
Yamaha Forward
|
1’34.897
|
1.447 / 0.233
|
17.
|
Eugene LAVERTY
|
IRL
|
Aspar MotoGP Team
|
Honda
|
1’35.047
|
1.597 / 0.150
|
18.
|
Nicky HAYDEN
|
USA
|
Aspar MotoGP Team
|
Honda
|
1’35.149
|
1.699 / 0.102
|
19.
|
Alvaro BAUTISTA
|
SPA
|
Aprilia Racing Team Gresini
|
Aprilia
|
1’35.489
|
2.039 / 0.340
|
20.
|
Hector BARBERA
|
SPA
|
Avintia Racing
|
Ducati
|
1’35.538
|
2.088 / 0.049
|
21.
|
Jack MILLER
|
AUS
|
CWM LCR Honda
|
Honda
|
1’35.646
|
2.196 / 0.108
|
22.
|
Mike DI MEGLIO
|
FRA
|
Avintia Racing
|
Ducati
|
1’35.663
|
2.213 / 0.017
|
23.
|
Alex DE ANGELIS
|
RSM
|
E-Motion IodaRacing Team
|
ART
|
1’36.869
|
3.419 / 1.206
|
24.
|
Marco MELANDRI
|
ITA
|
Aprilia Racing Team Gresini
|
Aprilia
|
1’37.225
|
3.775 / 0.356
|